Élet-Stílus

Felrobbanó vécéjétől sérült meg egy nő

Kártérítési pert indított Baltimore városa ellene egy nő, aki súlyos sérüléseket szenvedett, miután felrobbant alatta a vécéje, a csatornatisztítók hanyag munkája miatt – jelentette a helyi sajtó. Angel Wright a bíróságra benyújtott iratok szerint nem csak fizikai, de komoly lelki sérüléseket is elszenvedett a 2014 novemberében történt eset miatt, amiket máig nem tudott kiheverni.

A vécérobbanás akkor történt, amikor egy cég az önkormányzat megbízásából nagynyomású vízsugárral tisztította a nő lakásához csatlakozó csatornát. Wright éppen a vécécsészén ült, amikor robbanásszerűen feltört belőle a szennyvíz, olyan nagy erővel, hogy „lerobbantotta” róla a nőt, aki ürülékkel beborítva zuhant a padlóra.

Wright a beszámolók szerint súlyos sérüléseket szenvedett a testén és a fején, fürdőszobájában pedig komoly károk keletkeztek. A bíróságra benyújtott iratok szerint a javítási költségek elérik a 14 ezer dollárt (majdnem négymillió forint), míg az orvosi költségekre 3 300 dollárt (900 ezer forint) kellett fizetnie. Lelki sérüléseinek kezelése ráadásul máig tart, mert nehezen tudja túltenni magát azon az emléken, hogy tetőtől talpig emberi ürülék borította be.

A nő a polgármesteri hivatal, valamint a csatornajavítást végző két cég ellen indított pert, azt állítva, a robbanást a hanyagul végzett csatornatisztítás okozta. Ügyvédje 225 ezer dolláros kártérítési igényt nyújtott be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik