Élet-Stílus

Elfeledett magyar zenekarok: a minden stílusba belekóstoló Panta Rhei

Az 1974-1989 közt működött Panta Rhei klasszikus zeneadaptációival, progresszív rockjával és stílusok egész sorában való jártasságával itthon is számos rajongót szerzett, legnagyobb sikerük mégis a teljes egészében elektronikus zenét tartalmazó, 1983-ban megjelent P.R. Computer volt (kritikája itt), melyből közel százezret adtak el.

Az album egyik dala, az elképesztően fülbemászó Andromeda  a Magyar Televízió számítástechnika hazai elterjedését bemutató műsorának, a Dám László által vezetett Mi és a Computernek lett a főcímzenéje, így az jóval szélesebb közönséghez is eljutott. Az első epizód végén az Andromedát teljes hosszában is meghallgathatjuk. Érdemes figyelni a vizuális effektekre, csodásak!

A Matolcsy Kálmán (billentyűk), Szalay Sándor (gitár), Szalay András (basszusgitár) és Beke Csaba (dobok) alkotta zenekar több stílust, köztük a jazz-t és a progresszív rockot is képviselte, szintetizátoraikat pedig maguk készítették. Szalay András tavalyi, a Quartnak adott interjújában elmesélte, hogy hallották bár Walter (Wendy) Carlos Moog szintetizátorral felvett Bach-feldolgozáslemezét, a Switched-on-Bach-ot, valamint az első Emerson, Lake & Palmer lemezt, de fogalmuk sem volt, hogy néz ki egy szintetizátor, így annak működését hang alapján tudták csak kitalálni.

4323645117_4e5f843f73_bA jazztől a sanzonon át a progresszív rockig és Bartókig rengeteg stílusban játszottak, hiszen a hetevenes-nyolcvanas évek struktúrái közt a progresszív egyszerűen nem lett volna elegendő a sikerhez.

Itthon klasszikus zenei adaptációik és több stílusban való (kényszeres) jártasságuk miatt váltak ismertté, hiszen a de Bartók-anyagaikat a zeneszerző családjától kapott engedély hiányában sosem adhatták ki – koncertjeiken azonban előszeretettel játszották. Zenéik gyakran szerepeltek Bódy Gábor filmjeiben is. Két stúdióalbumuk (Panta Rhei – 1980, PR Computer, 1983), két kislemezük (Társak között/Talán – 1978, Itt van a délután/Mandarin – 1979) és három válogatásalbumuk (Epilógus – 1997, Panta Rhei 1975-1979 – 2002, Blue Light2 – 2005) jelent meg, Összes megjelent daluk, valamint egy egész sornyi, lemezig nem eljutó anyaguk – köztük a Bartók-album – elérhető hivatalos honlapjukon.

PantaRhei_1979_elolap

1976-ban három évre Ács Enikő is csatlakozott a zenekarhoz, mint vokalista. Őt – Erdős Péter javaslatára – Laár András követte a mikrofonnál (ő korábban is írt már dalokat a zenekarnak), de a tagok közt rövid ideig Schmidt András, Nagy József, Kiss Miklós és Moldován Gyula is megfordult.

Legsikeresebb albumukból, a Kóbor János kezdeményezésére megszülető 1983-as PR Computerből közel százezer példány fogyott, jó részük Jugoszláviában, illetve az NDK-ban. A tagok ezt az albumot érezték magukhoz a legközelebb, noha a Laár Andrással felvett Panta Rhei-ből is harmincötezret adtak el.

R-618867-1225757999.jpeg

A tagok közül Szalay Sándor ma a Johns Hopkins University fizika, csillagászat és informatika professzora, több tudományterületen is megkerülhetlenül fontos név. Testvére, Szalay András hangszerfejlesztő mérnökként dolgozik, gépeit itthon többek közt Presser Gábor és az Omega, külföldön pedig világhírű zenészek egész sora – köztük John McLaughlin és a tizenegy Grammy-díjat besöpört Michael Brecker is. A virtuóz Matolcsy Kálmán 2005-ben hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik