Élet-Stílus

Vettel nyerte az első szabadedzést

Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője nagy fölénnyel nyerte az Abu-Dzabi Nagydíj első szabadedzését.

A német versenyző tavaly megnyerte az Abu-Dzabi Nagydíjat, és az első szabadedzés alapján úgy tűnik, idén is versenyképes lesz, ugyanis jelentős fölénnyel, hattized másodperccel győzte le a hozzá hasonlóan világbajnoki címre hajtó Lewis Hamiltont.

A másfélórás gyakorlás első felében nem sok minden történt, a pilóták kivárták, amíg a pálya teljesen felszárad a reggeli esőzés után. Ahogy belelendültek, Vettel és csapattársa, Mark Webber a mezőny elején váltogatta egymást. A hajrában Hamilton mellett aztán Jenson Button is Webber elé került, a vb-címre már esélytelen brit hátránya ugyanakkor már több mint egy másodperc volt Vettel idejéhez képest.

A pontverseny élén álló Fernando Alonso – akinek a második hely is elég lenne az üdvösséghez – hatodikként zárta az első gyakorlást. A teljes Red Bull- és McLaren-legénység mellett Robert Kubica (Renault) is a Ferrari spanyol pilótája elé került.

A Forma-1 történetében 26. alkalommal dönt majd az utolsó futam a világbajnoki címről, amelyet Alonso mellett Webber, Vettel és Hamilton próbál megszerezni.

A sorrend a pontverseny jelenlegi állását tükrözi, és ennek alapján matematikailag Alonsónak van a legtöbb, Hamiltonnak pedig a legkevesebb esélye a végső diadalra.

Abu-Dzabi Nagydíj, 1. szabadedzés:
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:42.760 – 18 kör
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) +0.609 – 16
3. Jenson Button (brit, McLaren) +1.025 – 19
4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +1.080 – 19
5. Robert Kubica (lengyel, Renault) +1.320 – 19
6. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +1.361 – 17
7. Michael Schumacher (német, Mercedes) +1.439 – 19
8. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) +1.844 – 18
9. Nico Rosberg (német, Mercedes) +1.958 – 19
10. Nick Heidfeld (német, Sauber) +1.977 – 19
11. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +2.400 – 18
12. Vitalij Petrov (orosz, Renault) +2.685 – 21
13. Rubens Barrichello (brazil, Williams) + 2.714 – 15
14. Adrian Sutil (német, Force India) +2.792 – 20
15. Tonio Liuzzi (olasz, Force India) +2.825 – 14
16. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) +3.243 – 20
17. Nico Hülkenberg (német, Williams) +3.884 – 19
18. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) +4.345 – 22
19. Timo Glock (német, Virgin) +5.690 – 19
20. Jarno Trulli (olasz, Lotus) +5.712 – 17
21. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) +6.615 – 13
22. Bruno Senna (spanyol, Hispania) +6.830 – 18
23. Christian Klien (osztrák, Hispania) +7.514 – 17
24. Fairuz Fauzy (maláj, Lotus) +8.945 – 18

A pontverseny állása:
1. Fernando Alonso 246 pont
2. Mark Webber 238
3. Sebastian Vettel 231
4. Lewis Hamilton 222

Ajánlott videó

Olvasói sztorik