Élet-Stílus

Nagytakarítás országszerte

2050 településen több mint 50 ezer önkéntes segítségére számítanak a Nagy Várostakarításon, szombaton.

Az országos környezetvédelmi akciónap célja, hogy összegyűjtsék a településeken, illetve azok környezetében található elhagyott hulladékot. A takarítással párhuzamosan Szelektív Napot is tartanak, ahol az egyes hulladéktípusok újrafelhasználási lehetőségeivel lehet megismerkedni.

A Nagy Várostakarítás központi helyszíne a budapesti Ötvenhatosok terén lesz, de több kerület és vidéki város is csatlakozott az akciónaphoz. A fővárosban az önkormányzatok is beszállnak a munkába, az összegyűjtött szemetet pedig a Fővárosi Közterület-fenntartó támogatásként elszállítja.

Délelőtt 10 órától ismert emberek indulnak útnak, hogy megszépítsék a Városligetet, a tó mellett pedig Haraszthy László természetvédelmi szakállamtitkár ültet fát. Emellett egész nap színpadi beszélgetések, interaktív műhelyek és koncertek várják az érdeklődőket.

A Szelektív Nap keretében a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívják fel a figyelmet. A Városligetben pillekő-szobrokból nyílik kiállítás: a szervezők bemutatják, mit lehet készíteni 100-120 PET-palackból, ami egy négytagú családnál körülbelül 1 hónap alatt gyűlik össze. A helyszínen ajándékkal jutalmazzák azokat, akik újrahasznosítható papírt, fémet, műanyagot, üveget visznek magukkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik