Korai lenne még arról beszélni, hogy körvonalazódik-e bármilyen egyetértés a koppenhágai klímakonferencián. Technikai kérdések vannak napirenden, és ennél több az első héten nem is várható. Kibocsátáscsökkentésnek számítson-e például a CO2 föld alá préselése, vagy hogyan vegyék figyelembe az egyes országok területén található erdő méretét – tudósította az FN.hu-t Benkő Dániel, WWF Magyarország helyszínen tartózkodó munkatársa.
Érdekesség azonban, hogy megjelent egy törésvonal a fejlődő országok csoportján belül is. Eddig ugyanis – előre látható módon – a fejlett és fejletlen országok vélemény és érdekkülönbsége volt egyértelmű, ami az úgynevezett dán javaslat kiszivárgása után kapott nagyobb hangsúlyt. Tudni kell, hogy a klímacsúcson részt vevő 192 államból csupán 41 számít fejlettnek. A többiek eddig Kína vezetésével fogalmazták meg álláspontjukat.
1,5 vagy 2 Celsius-fok?
Most azonban az apró szigetállam, Tuvalu küldöttei kijelentették, hogy nem elégszenek meg elvi megállapodással, ragaszkodnak ahhoz, hogy a klímacsúcs végén konkrét terveket és vállalásokat tartalmazó dokumentumot írjanak alá. Emellett az eddigi kettő helyett 1,5 Celsius-fokban állapítanák meg a még elviselhető globális felmelegedés felső határát. Az olyan nagy területű és lakosságszámú fejlődő államok, mint Kína, Brazília, Mexikó, India vagy Dél-Afrika ezt nem fogadja el, mert aránytalanul nagy tehernek tekintik gazdaságuk számára. Ők, a fejlett országokhoz hasonlóan 2 fokban maximalizálnák a „megengedhető” felmelegedést.
kövesse az FN.hu-n
A világ vezetői két hétre Koppenhágába gyűlnek: a Föld jövőjéről, a klímaváltozás megállításáról döntenek. A megegyezés kérdéses, az idő viszont sürget. A WWF Magyarország két munkatársa a helyszínen tartózkodik, és az FN.hu-n rendszeresen beszámol a klímacsúcs eredményeiről, a koppenhágai utcák hangulatáról és a tárgyaláshoz kapcsolódó civil és hivatalos eseményekről.
Tuvalu mögé azonban felsorakozott a 43 tagot számláló úgynevezett kis szigetországok szövetsége (AOSIS), valamint több tucatnyi szegénységgel küzdő, jellemzően afrikai állam. Több mint 100 ország, azaz a konferencia résztvevőinek fele áll szemben a többiekkel.
A WWF szakértője szerint érthető az álláspontjuk, a klímaváltozás hatásai őket érintik a leginkább, ahogy fogalmaznak: a klímaharc frontvonalán élnek. Kiribati küldötte például beszámolt arról, hogy a tengerszint emelkedése miatt elvesztik ivóvízbázisaikat, már most gyerekek halnak szomjan az országban. Az eddigi események alapján tehát az egyetértés nem kristályosodni, hanem inkább töredezni látszik.
a frontvonalon
A “kis szigetországok” alig 1-2 méterre emelkednek a tengerszint fölé. Ivóvizüket már most több helyen elárasztotta az óceán, ami szó szerint elnyeléssel fenyegeti őket. A részletekről ide kattintva olvashat.
Licitálnak az uniós államok
Érdekes fejlemény még az uniós államok sorra napvilágot látott felajánlásai, amelyekkel a fejlődő országokat szándékoznak segíteni. A csúcs előtt fogalmazódott meg, hogy 2012-ig – gyorssegélyként – világszinten évi 10 milliárd euróval kell támogatni az elmaradottabb térségek kibocsátáscsökkentési erőfeszítéseit. Ez az összeg hosszú távon évi 100 milliárdra emelkedne.
Arról azonban még nem volt szó, hogy az unió ebből mennyit vállalna magára, sem arról, hogyan oszlanának meg a költségek a tagállamok között. Ettől függetlenül csütörtökön Svédország jelentette be, hogy 800 millió eurót ajánlott az úgynevezett klímaalapba. Korábban Nagy Britannia 900, Dánia pedig 160 milliós ajánlatot tett. Mivel a kérdésben nincs közös uniós álláspont, gyakorlati szinten igen nehéz értelmezni e lépéseket.
Képgaléria a helyszínről
Miért kell „vállalni”?
Az IPCC számításai alapján alapvető cél az ipari forradalomhoz képest a 2 Celsius-fok feletti átlagos globális hőmérséklet emelkedés elkerülése (már 0,75 fok felett vagyunk). Ehhez az szükséges, hogy a globális kibocsátások az elkövetkező 10 éven belül tetőzzenek és utána csökkenni kezdjenek – olvasható a WWF Koppenhága blogján.
Ezzel összhangban a 2007-es bali konferencián megállapodás született arról, hogy 2020-ig a fejlett országok csoportja 1990-hez képest 25-40 százalék közötti kibocsátás-csökkentésre fog törekedni és a fejlődő országok – szintén csoportszinten – 2020-ig 15-30 százalékkal csökkentik kibocsátásaikat, ahhoz képest, ami a mai fejlődési ütemek alapján lenne. A nagy kérdés persze, hogy az egyes országok ezeken a kereteken belül mit vállalnak. Az sem mindegy, hogy az egyes kibocsátás-csökkentési vállalásokba ki mit ért bele és mit nem.
Ki mit vállal?
Az EU 20 százalékot már törvénybe foglalt és 30 százalékot is vállal, ha két feltétel teljesül: egyrészt más fejlett országok is ehhez mérhető vállalásokat tesznek, másrészt a fejlődő világ elindul az úgynevezett szétválasztás útján, vagyis a gazdasági fejlődés és a kibocsátások növekedése szétválik. Magyarország természetesen támogatja az unió pozícióját.
A fejlődő országok kibocsátásainak is tetőzni kellene az elkövetkező években és legalább 15-30 százalékkal alacsonyabb kibocsátási szintet kellene elérniük a ’business as usual’-hez képest. Ez a kibocsátáscsökkenési elvárás nem érvényes az úgynevezett LDC (least developed countries – legkevésbé fejlett országok) csoportjára, így például a Szahara alatti afrikai országok zömére sem.
Egyébként a fejlődő országok naponta újabb és újabb vállalásokkal állnak elő és ezek értékelése sem egyszerű feladat. Például Kína jelentős kibocsátás-intenzitás csökkentési szándékot jelzett, de kizárólag önkéntes alapon. Kérdés továbbá az is, hogy a vállalást tevő országok hajlandóak jogilag regisztráltatni vállalásaikat és hogy ez verfikálható-e?
varázslatos bolygónk
A kenyai Masai Mara szavanna, a Nílus deltája, az ausztráliai Kakadu-mocsár, a komodói korallzátony, az új-zélandi Ferenc József gleccser és még 95 „társa” – nemcsak az a közös bennük, hogy a világ természeti kincseiként vannak számon tartva, hanem az is, hogy kifejezetten veszélyeztetettnek minősülnek. A december 7-én Koppenhágában kezdődött ENSZ Klímakonferencia apropójából a Roder-Ocker Kiadó egy lenyűgöző fotóalbummal – amely az ENSZ sokkoló klímajelentésére támaszkodik – igyekszik felhívni a figyelmünket a klímaváltozás közelségére és veszélyeire. A klímaváltozás nem utópia – üzeni a 100 kép a világból, melyekre érdemes emlékezni című kötet. Az album 100 helyszínt emel ki varázslatos bolygónk természeti csodái közül azzal a szándékkal, hogy ébredjünk fel, és még időben tegyünk valamit annak érdekében, nehogy eltűnjenek a Földünkről ezek a gyönyörű és különleges tájak. A kötetben szereplő valamennyi képnél rövid leírást is olvashatunk arról, hogy pontosan milyen veszély is fenyegeti az adott flórát és faunát. Sőt a könyvben számos ismert (magyar és külföldi) személy – csatlakozva a 100 kép a világból elnevezésű projekthez – osztja meg velünk gondolatait a klímaváltozás veszélyeiről. A fotóalbum megjelenését a National Geographic magazin is támogatta, amelynek – akárcsak az FN.hu-nak – a Sanoma Budapest a kiadója.
(100 kép a világból, melyekre érdemes emlékezni, Roder-Ocker Kiadó, 2009.)
