Lecsúsztak az utolsó korty sörök, fröccsök és utolsó falat zsíros kenyerek a Volt Fesztiválon. Egyébként pedig volt nekünk amerikai sátánista zenekarunk, gerjedő magyar csapatunk, rengeteg ember, jó hangulat, szomorúság, elmúlás, könnyek.
Az egy érdekes jelenség, amikor két program egymásnak feszül és végül a természet törvényeinek megfelelően győz a nagyobb s erősebb. Így történt, amikor Kiss Ádám stand up comedy-zett a Szőke Ciklon Sörénában, egészen addig, míg a vele szemben több száz méterre lévő nagyszínpadon bele nem kezdtek a Deladap-koncert előtti hangolásba. Kiss Ádám egy darabig becsülettel küzdött a dobokkal, ám végül kénytelen volt feladni és visszavonulni.
Torzított, halk Quimby
A nagyszínpad ezután komoly csalódást hozott. Azt még betudtuk a helyszín adta kompromisszumnak, hogy hátrafele lejtett a színpad. Képzeljünk csak el egy mozit, hogy az milyen lenne, ahol már csak a széktámláktól sem látnánk. Itt a tisztás eleve adott volt, és a város felé mégsem olyan jó fordítani a hangfalakat.
Pedig a Quimby koncertjén akár ezt is megtehették volna. A hangerőt ugyanis annyira levették, hogy a nézőtér harmadában állva hangosabban lehetett hallani a közönséget énekelni, mint Kiss Tibit. Hátrébb hallgatózva pedig leginkább csak a búgás jött át. Rendesen zavarta is ez az együttest, akik azért ismét fergeteges hangulatot diktáltak. Az „Autó egy szerpentinen” közben szerencsétlen Kiss Tibi nem tudott már egyebet kiáltani a mikrofonba mint, hogy „baromira búg a színpad”. A torzításra nincs nagyon mentség, de a hangerőt Gerendai Károly szerint az együttesekre bízzák, ők nem halkítanak le senkit csak azért, hogy a következő koncert még nagyobbat durranjon.
Hiszen a magyar finomság után jött az egyház ősi ellensége, Marilyn Manson. Mondjuk az kifejezetten szórakoztató volt, ahogy a Quimby frontembere kínjában vagy éppen ijedtségében az amerikai halálmetál-fenegyerek rajongótáborán mosolygott – „milyen vicces, hogy Quimby-koncerten még nem találkoztam ennyi feketére festett riadt tekintettel. Nyugodjatok meg, itt van már Mr. Manson. Láttam az előbb. Szép magas sarkú cipőben botladozik a backstage-ben”.
A soproni démon
És jött is. Akár reklámkampánynak is beillene az egyház PR-munkája, ahogy előkészítették a magyar fellépését. A fesztivál határain kívül ugyanis a templomokban látható volt a felhívás, amely szerint a nagy Amerika egyik sátánista szülötte bomlasztja az elméket hamarosan a Volton. Hát most kiderül, mekkora pokol kerekedik az önnön szexuális örömei végett még bordakivételre is vetemedett fiatalember miatt.
Az utolsó napra a Lővér kempinget a feketére festett, bakancsos, sírósminkes, összevissza mázolt fiatalok, gót hölgyek és sima őrültek lepték el. Magát a produkciót fokozott érdeklődés követte. A koncert percei alatt szinte megállt az élet a fesztiválon, mindenki állva és tátott szájjal várta a csodát. Vagy legalább valami polgárpukkasztó betyárságot: denevérevést, öncsonkítást vagy valami hasonlót. De helyette egy átlagos show volt, az átlagnál egy kicsit több hörgéssel.
Titokban előre sejtettük: nagyobb lesz a füstje, mint a lángja. S valóban: Marylin Manson nem a Sátán (annak zenekara), inkább egy pozőr, stílszerűen: gonoszkodva úgy is mondhatnák, hogy egy pojáca. Nem tagadjuk, fesztivállátogató különítményünket megosztotta az amerikai filmsztárról és a professzionális családirtóról elnevezett exújságíró produkciója, némelyünknek tetszett, némelyünknek nem. (Meg vannak lepve, mi?) A különítményünkkel tartó, Magyarország legnagyobb Marylin Manson-rajongójának számító, a bemutatót a harmadik sorból végigcsápoló barátunknak például igen. Azt nem állíthatjuk, hogy akinek nem, annak nagyon nem, de tény: csalódás volt. Merthogy sok száz kilométert autózva, hosszában átutazva kicsiny országunkat bizony csalódásnak minősíthető, hogy nem láthattuk Manson csupasz fenekét, pedig hát „előadó-művészetének” olyan szerves része a hátul két kör alakú foltra kimetszett – vagy a csúszdán csupaszra dörzsölt – nadrág, mint Alice Coopernek a sétabot.
Ha már Cooper: koncertvámpírként Manson egyértelműen belőle táplálkozik, s támadt olyan homályos érzésünk is, hogy Iggy Pop démonikusabb, Robert Smithnek (tudják, The Cure) meg jobb az arckifestése. Manson sok füstöt használt, de mi tagadás, a kénköves pokollehelet (aminek a kéntartalom miatt – szerintünk – illett volna sárgának lennie) fehér mivolta számunkra a pápaválasztás felszálló fehér felhőjét idézte (és ezúton kérünk elnézést ezért a blaszfémiáért).
De persze a kis minősítésünkben nem a pőre hátsó hiánya a döntő. Az egész Manson-koncerten érződött a haknijelleg, ha nem is a „sika-kasza-léc”-szindróma, ám az mindenképpen, hogy Mansonnak létezik egy gyengített programja – gyengített hozzáállással is, ami bizony a koncertélmény rovására megy –, amit ezekre a fesztiválokra tartogat. Azt hangsúlyozzuk, hogy semmiképpen sem neveznénk átverésnek vagy teljességgel rossz koncertnek Marylin Manson soproni fellépését, de az eléggé jellemző, hogy nagy hirtelen ez a szó jut eszünkbe róla: korrekt. Már pedig az ördög halála az, ha jól lekorrektezzük. Persze lehet, hogy ez a cél.
Kaukázus, Kóka, zsíros kenyér
A soproni démon után pedig a vérbeli Kaukázus-rajongók kaphattak sírógörcsöt örömükben. Ugyanis kedvenceik egy programváltozás (pontosabban elmaradt fellépő) miatt újfent megmutathatták magukat. Ezúttal a Pesti Est színpadán. Nagyon jó volt látni, hogy van itt egy fiatal generáció, akiknek saját sírva éneklő rajongóik vannak, akik okos szövegekkel dögös zenét nyomnak, és akik a 21. század „Kispáljai” lehetnek.
Persze nemcsak szombaton jöttek illusztris vendégek. A Sátán nagykövetei előtt pénteken „Boldog szülinapot János!” felkiáltással üdvözölték az egykori gazdasági miniszterünket, aki egy pannon puma vehemenciájával vetette magát a borfalu borai közé. Ha már ott volt, hát jól felköszöntötték őt születésnapja alkalmából a színpadról. Felbukkant rajta kívül még a lassan ősvoltosnak számító Deutsch Tamás is, aki ismét a VIP közönségét szórakoztatta vidám jelenlétével. Ja, és hát persze rajtuk kívül örömet okozhatott még a közönségnek egyebek mellett a Tankcsapda és Laurent Garnier is. Meg hogy a csütörtöki özönvíz után nem volt eső.
Apropó, borok! Finomság, finomság hátán! Kihagyhatatlan a Shyraz az ínyenceknek és a Zenit az édesszájúaknak. Az árak egyébként 200 és 650 forint között mozogtak decinként. Ó, és hát persze ne feledjük a különleges spanyol sonkákat, amelyek némelyikének kilója 34 ezer forintba került.
Még egy picit maradjunk a gasztronómiai ínyencségeknél. Az ár-érték mutató szempontjából mindenképp a Volt legnagyobb értéke a zsíros kenyér. Csak úgy folyik végig az ember kezén a disznózsír, már émelyeg a gyomra a rengeteg lilahagymától és sivatagossá szárad a szája a sótól. De – és itt a lényeg – csak 150 forint és közel van a borokhoz. Ez elég meggyőző…
Nem volt “Lukács Laci bácsi“
Pénteken is csurig megtelt a nagyszínpad előtti placc, pedig semmi világegyetem hatalmasságos szülötte nem volt a színpadon. Mindössze a húszéves Tankcsapda, amely a jól megszokott lángok között tépte ronggyá a húrokat. Lukács Laci a már több mint negyvenéves frontember a FN-nek azért nem értékelte annyira túl az elmúlt húsz évet. Örül neki persze, de még jobban örülne, ha a harmincat is megélnék majd. De egyébként az sem baj, ha már holnap véget ér az egész, „nagy ajándék volt nekem a Tankcsapda, ugyanakkor nem szeretnék majd Lukács Laci bácsiként önmagam paródiájává válni a színpadon” – tette hozzá.
Laurent Garnier egy viszonylag gazdagon látogatott produkcióval dübörögte végig a Tankok előtti másfél órát. Kísérőzenészekkel és a színpad előtt ritkán látott lányokkal megfűszerezve. Loebenwein Norbert, a fesztivál egyik házigazdája éppen azt sajnálta, hogy a nagyszínpad idén is túlságosan rockos lett, vagyis így a „jó csajokat nem tudjuk oda csábítani”. Sebaj, megtörténik ez majd a Balaton Soundon. Félreértés azért ne essék! Jócskán képviseltették magukat a hölgytársadalom szebbnél szebb tagjai is.
Ha valaki kijön a Volt Fesztiválra, vélhetően jól fogja magát érezni. Ez ugyanis egy emberi léptékű rendezvény. Egyik színpadról könnyedén oda lehet ugrani a másik sátorig. Sehol sem kellett túl sokáig várakozni, és remek hangulat uralkodott a bornegyedben. Az utolsó nap öröm volt nézni, ahogy a szervezők is el-elcsúsztak. Idén pedig remekül oldották meg a korábbi évek taxiproblémáját is. Jó volt a Volt, mint mindig, és tényleg mindenütt jó, de legjobb Sopron.
