Élet-Stílus

Csúcsrangadók a BL második körében

A langyos kezdés után nem lehet panasz a Bajnokok Ligája második csoportkörének párosításait elnézve. A Lyon Münchenbe látogat, az Arsenal a Portót fogadja, a Real Madrid pedig az UEFA-kupa-győztes Zenittel meccsel.

E csoport: javíthat a MU

A címvédő Manchester United bennragadt a csoportkör rajtjánál, az Old Traffordon gólnélküli döntetlent játszott a Villareal együttesével. Az első győzelemre feltehetően nem kell sokat várnia Sir Alex Fergusonnak, hiszen a második fordulóban a kvartett talán leggyengébb csapatához, a dán Aalborghoz látogat az angol bajnok.

A sérüléséből nemrég visszatérő Cristiano Ronaldo a jelek szerint ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, legutóbbi két meccsén kétszer is betalált. Bizakodásra adhat okot, hogy a dánok a Celtic elleni első meccsükön harmatos teljesítményt nyújtottak, a manchesteriek pedig a döcögős bajnoki rajt után kezdenek formába lendülni.

A csoport másik összecsapásán a skót Celtic a spanyol bajnokság ezüstérmeséhez, a Villarealhoz látogat. A spanyolok a bajnokságban csak rosszabb gólkülönbségük miatt szorulnak a második helyre. A szombati főpróba a BL-mérkőzésre jól sikerült, a sárga tengeralattjáró a fiatal Rossi góljával idegenben verte az újonc Gijont.

F csoport: német-francia csúcsrangadó

Az elmúlt évek legsikeresebb francia illetve német csapata randevúzik kedd este a müncheni Allianz Arénában. A játéknap egyik kiemelt párharca a München-Lyon összecsapás, amelynek meglepő módon nem a németek az esélyesei. A bajor együttes a nyáron a kispadra érkezett Jürgen Klinsmann vezérletével nem az elvárásoknak megfelelően rajtolt a ligában, és a hétvégén is vereséget szenvedett a Hannovertől. (A győztes gólt Huszti Szabolcs szerezte.)

Klinsmann és Hoeness - meddig tart a türelem? (MTI/EPA)

Klinsmann és Hoeness – meddig tart a türelem? (MTI/EPA)

A németek abban bíznak, hogy a nyári Európa-bajnokságon lassan felépülő Franck Ribéry tudja vállalni a játékot, a francián kívül mindenki egészséges. A Lyonnál a hétvégi bajnokin a második félidőben lecserélt Karim Benzema biztosan játszik, akárcsak Juninho, a világbajnok Fabio Grosso viszont bordatörés miatt csak a lelátóról szurkolhat a társaknak. A franciák ennek ellenére bizakodóak, Benzema a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy minimum egy ponttal szeretnének távozni Münchenből.

A Fiorentinának legalább hármat kellene szereznie a Steaua Bucuresti ellen hazai pályán, hiszen a francia és a német együttes ellen sokkal nehezebben lesz a pontszerzés.

G csoport: megszakad az Ágyúsok sorozata?

Az első játéknap egyik legnagyobb meglepetését a Porto szolgáltatta, amely hazai pályán magabiztosan verte a Fenerbahcét. Az Európa-bajnok Luis Aragones által irányított török gárdának a második körben sem lesz könnyű dolga, azt a Dinamo Kijevet fogadja, amely ellen csak az utolsó pillanatban egyenlített az Arsenal.

A londoniak az 1-1-es döntetlen után a 2004-ben Bajnokok Ligáját nyerő portugálok ellen gyűjthetik be az első hármast. Az Ágyúsok hazai pályán 22 meccse veretlenek a BL-ben, és ha a hétvégi bajnokival ellentétben belövik a helyzeteiket a remekül védekező Porto ellen, folytatódhat a sorozat.

H csoport: történelmet írhat a Real

Szentpétervári győzelme esetén a Real Madrid éri el elsőként a 75-ös határt a labdarúgó Bajnokok Ligájában aratott sikerek tekintetében. A jelenlegi sorozatot a fehérorosz BATE Boriszov ellenében 2-0-s sikerrel nyitó spanyol sztárcsapatnak ugyanakkor korántsem lesz könnyű dolga kedden az UEFA Kupa címvédőjével, a Zenittel szemben, már csak azért sem, mert az orosz alakulat meglehetősen erősnek tűnik, ráadásul a hazai környezet vélhetően neki kedvez.

A Real Madrid esélyeit csökkentheti – legalábbis papíron -, hogy nyolc korábbi oroszországi fellépésén csupán egy győzelmet aratott: a Lokomotiv Moszkva ellen nyert 1-0-ra a 2002/2003-as idényben.

A BL két legveszélyesebb góllövője (MTI/EPA)

A BL két legveszélyesebb góllövője (MTI/EPA)

A Zenit, amely az első fordulóban 1-0-s vereséget szenvedett Torinóban a Juventustól, szeretné megszerezni első Bajnokok Ligája-gólját, s ha netalántán kettő is összejönne, elérné a százat európai kupafellépésein. Az orosz együttes legutóbbi 21 hazai kontinentális kupamérkőzése közül csupán egyet vesztett el, spanyol csapattal négy alkalommal játszott és egyszer sem kapott ki.

advocaat nem hosszabbít

Dick Advocaat nem hosszabbítja meg novemberben lejáró szerződését az UEFA Kupa-győztes Zenit labdarúgócsapatánál. A 61 éves holland szakembert Vlagyimir Putyin orosz kormányfő is hiába próbálta maradásra bírni. Advocaat elmondta, nagyon jól érezte magát Oroszországban, viszont hiányzik neki a családja, ezért inkább holland vagy angol klubnál szeretne dolgozni. A tréner 2006 júliusában került Szentpétervárra, csapatával 2007-ben bajnokságot nyert, idén májusban pedig elhódította az UEFA Kupát is. A most zajló orosz bajnokságban a Zenit nyolc fordulóval a vége előtt a hatodik helyen áll, 14 ponttal lemaradva a listavezető Rubin Kazany csapatától.

A Juventus megoldható feladatot kapott a második körben. Az olasz együttes a fehérorosz BATE Boriszovhoz látogat kedd este. Figyelmeztető jel lehet Alessandro del Pieróéknak, hogy az idei kiírás egyik meglepetéscsapata csak 2-0-ra kapott ki a nyitányon a Realtól. Ennek ellenére kötelező az Öreg Hölgynek a győzelem.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló
E csoport:
Aalborg BK (dán)-Manchester United (angol) 20:45 ó
FC Villarreal (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 20:45

F csoport:
Fiorentina (olasz)-Steaua Bucuresti (román) 20:45
Bayern München (német)-Olympique Lyon (francia) 20:45

G csoport:
FC Arsenal (angol)-FC Porto (portugál) 20:45 (TV6)
Fenerbahce (török)-Dinamo Kijev (ukrán) 20:45

H csoport:
Zenit (orosz)-Real Madrid (spanyol) 18:30
BATE Boriszov (fehérorosz)-Juventus (olasz) 20:45

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik