Az 1986. április 26-án az akkori szovjet atomerőműben bekövetkezett katasztrófa után a veszélyes sugárzás miatt az erőmű mintegy 4000 négyzetkilométeres körzetéből kitelepítették az embereket és lezárták a területet.
Az azóta eltelt két évtizedben az anyatermészet szinte zavartalanul birtokolhatta ezt az Ukrajna és Fehéroroszország határán terpeszkedő földdarabot. Az eredmény meghökkentő volt. Vegyük például a híres Przewalski-lovat, amelyről úgy vélik, hogy a vadlovak egyetlen mai leszármazottja. 1998-ban 17-et telepítettek a területre. Ma a látogatókat a zónába kísérő tisztviselők szerint számuk 80–90 között mozog, és a Csernobil körüli térség egyike azon kevés helyeknek a világon, ahol szabadon barangolhatnak.
Az embertől szinte teljesen háborítatlanul – úgy 350 „önkényes letelepülő” még mindig él a zónán belül, de főleg idősek alkotta csoportok, akik általában nem mozdulnak ki nyolc falujukból – fejlődik itt a növényzet és az állatvilág.
A szerencsés alkalmi látogatók egy nap alatt megpillanthatnak jávorszarvasokat, rókákat, vidrákat, hódokat, vaddisznókat, szürke darvakat és a veszélyeztetett pusztai sasokat. A rendszeres látogatók azt állítják, hogy medvéket is láttak a vidéken.
Ilyen kevés emberrel a zóna tökéletes élőhelyet ad a veszélyeztetett fajok számára. A Csernobili Nemzetközi Radioökológiai Laboratórium eddig több mint 400 állatfajt jegyzett föl, köztük 280 madárfajt és 50 veszélyeztetett fajt. Ráadásul a csernobili katasztrófa idején született apokaliptikus jóslatokkal ellentétben a tiltott zónában élő állatok egyáltalán nem furcsa, torz mutánsok.
A Csernobilt körülvevő ökoszisztéma több stádiumon ment át a baleset óta. Az első egyéves szakaszban a sugárzás által leginkább érintett növények és állatok elpusztultak. A következő hat évben a természet lassan gyógyítgatta a katasztrófa ütötte sérüléseit. Mára teljes erővel burjánzik újra.
A flóra és a fauna helyreállásával beindult a turisztikai ipar. Látogatók százai érkeztek azóta, hogy a hatóságok három éve elkezdték fogadni a turistákat. A kíváncsiskodók zöme külföldről érkezik, köztük sok az amerikai, a német és a japán turista, mondják a vezetők.
A 15 napos váltásokban itt dolgozó emberek zöme reméli, hogy egy nap „igazi” természetvédelmi rezervátumot lehet majd létrehozni itt. De addig még sok idő telik el, hiszen az alattomos, láthatatlan, íztelen és szagtalan radioaktív sugárzás még sokáig nem tűnik el a területről.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
