Élet-Stílus

Megtalálták Nápoly ókori kikötőjét

admin
admin

2004. 01. 18. 11:27

Nápoly egyik legforgalmasabb tere alatt 13 méterrel, olasz régészek megtalálták Nápoly ókori kikötőjét. A felfedezés még az antik emlékekkel jócskán „ellátott" Itáliában is nagy publicitást kapott, nem beszélve a nemzetközi híradásokról.

A leletekre a nápolyi metró építésekor találtak rá a régészek, az olasz nagyváros központjánál, nem messze a Castel Nuovótól (más néven: Maschio Angioino, vagyis Anjou-vár), amely neve ellenére egyáltalán nem új erődítmény, hanem a XIII. századra nyúlik vissza a története. (I. Károly Anjou uralkodó építette. Ez a család később a nápolyi trón után a magyar királyi koronát is megszerezte.) A híres Castel Nuovo azonban igencsak fiatalnak számít azokhoz a leletekhez képest, amelyek most a földalatti építésekor bukkantak elő a dél-itáliai nagyvárosban.


A hajó helye


A most megtalált kikötő a második században volt használatos, és jelenleg Nápoly egyik legforgalmasabb tere alatt fekszik, 13 méterrel a föld alatt. A kutatóknak nem volt nehéz bebizonyítaniuk, hogy egy ókori kikötőre bukkantak rá: egy tíz méter hosszú hajót találtak, továbbá, egyebek mellett egy móló fából készült részeit is felfedezték.

Több száz más tárgyat, így például amforákat, kerámiákat is összegyűjtöttek az ásatást irányító szakemberek. A tárgyak nagy része igen jó állapotban maradt fenn napjainkig. Alighanem a vízbe hullottak annak idején, amikor még ki- és berakodták az árukat ezen a helyen.

Beszédes leletek

A leletekből következtetni lehet az akkori város lakosságának életmódjára, mindennapjaira, arra, hogy milyen eszközöket használtak, illetve milyen árukat hoztak ide, milyen tárgyakat szállítottak el innen – magyarázta Daniela Giampaola, az ásatást vezető régész. A kerámiák elemzése kapcsán kiderült például, hogy a Földközi-tenger medencéjének legkülönbözőbb pontjairól érkeztek Nápolyba szállítmányok a második század táján.

A most megtalált leletek közé tartoznak pénzérmék, üvegpalackok (bontatlanul, bennük az eredeti, szerves anyagból készült folyadékkal, amely kiválóan megőrződött), amforák, cipőtalpak, amelyek olyan lábbelik maradványai, amelyeket a tengerészek talán az elhasználódás után dobtak a vízbe. Találtak persze tűket (talán hálók varrásához kellettek), horgokat, kőhorgonyokat, régi lámpákat, amelyek valószínűleg arra szolgáltak, hogy ezekkel csalogassák a hajókhoz a halakat.

Nápoly régi kikötője a negyedik századra tűnt el az emberi szemek elől: ekkorra már a homok teljesen beborította a partszakaszt, majd iszap került rá. Ez az iszap őrizte meg kiváló állapotban azt a hajót, amely a légmentes környezetnek köszönhetően máig fennmaradt. A vízi jármű alighanem egy vihar és az ahhoz csatlakozó ár miatt süllyedt el, majd az iszapba ágyazódott. A hajó kiemeléséhez szakértők szerint hat hónapos munkára lesz szükség.

A jövő hónapban a régészek folytatják az ásatásokat (követve a metróépítés ütemét), és akkor várhatóan mélyebbre is ásnak majd, további leletek reményében. A nápolyi földalatti építése egyébként is számos relikviát hozott már felszínre: találtak már olyan épületet például, amely a római birodalom idején keletkezett, és egy 12. századi szökőkútra is rábukkantak a kivitelezés során.



„Tudjuk, hogy Nápoly fontos kikötő volt a római birodalom idején, de mindeddig nem sikerült semmiféle bizonyítékot találnunk erre. Az elsüllyedt hajó és rakományának felfedezése nagyon izgalmas volt. Remélhetőleg a további kutatások még több bizonyítékot és leletet tárnak fel” – nyilatkozta a Discovery News-nak Andrew Wallace-Hill, a British School at Rome igazgatója. (A British School az ókori római emlékekkel foglalkozó római intézmény.)

Nápoly – az etnikailag nem itáliai eredetű város

Kevesen gondolnak bele, hogy a híres dél-olaszországi város etnikailag nem „itáliai” eredetű település, hanem görög kivándorlók, gyarmatosítók hozták létre háromezer évvel ezelőtt. Az első itáliai gyarmatvárost, Cumae-t időszámításunk előtt 1000 körül alapították a hellének, de nem sokkal ezután már kezdték benépesíteni a Vezúv hegyoldalát is.

Nápoly első lakói Rhodosz szigetéről származó görög telepesek voltak. Ezután a Kisázsiából elhajózó föníciaiak, majd athéni görögök érkeztek ide. Végül ez utóbbiak alapították meg az Új Várost (Nápolyban szinte minden régit „újnak” hívnak, mint ahogy azt már a Castel Nuovo kapcsán kifejtettük.) Az új város görögül Neapolist jelent, ebből származik a település mai olasz neve, a Napoli is.

Nápoly hamarosan a görög kultúra egyik központja lett Itáliában. A rómaiak, akik sokra tartották a görögöket, a fokozatos hódítás nyomán egyre több kulturális vívmányt vettek át elődeiktől. Ebben nagy szerepet játszhatott Dél-Itália görög lakossága, így Nápoly népessége is. Mire viszont teljesen romanizálódott a város, kedvelt (pihenő)helyévé vált ez olyan államférfiaknak, mint a hadvezér Pompeius, a diktátor Caesar és Tiberius császár.

Német, francia, spanyol uralom

A római birodalom bukása után Nápolyt a germán gótok özönlötték el. Őket számos más germán törzs követte, a bizánciak is próbálkoztak errefelé hódítással, később pedig az északról idemerészkedő, szintén germán, skandináv eredetű normannok vetették meg a lábukat.


A német uralkodócsalád, a Hohenstaufok következtek az 1100-as évektől az 1200-as évek közepéig (1266-ig), majd I. Károly, az Anjou uralkodó egyesítette a XIII. században a nápolyi és a szicíliai királyságot.

A francia eredetű Anjou-kat a spanyolországi Aragón-dinasztia váltotta fel. Az aragóniaiak után maga Spanyolország következett. Ez az ország 1503-ban beolvasztotta birodalmába Szicíliát és Nápolyt. Ekkor alkirályok kormányoztak itt, majd 1734-től a spanyol Bourbonok visszaállították a város fővárosi rangját.

Napóleon hódításai idején változatos története volt a királyságnak, többek között Murat marsall kormányozta a területet. Ő 1814-ben még elárulta fővezérét, és megtarthatta magának Napóleon első bukásakor a királyi címet, de Waterloo előtt, Napóleon Elbáról való visszatérésekor megint a franciák császára mellé állt, sőt Olaszország egységét is meghirdette. Waterloo, illetve Murat saját, tolentinói veresége viszont már a bukásához vezetett 1815-ben.

A magyar kapcsolat

A Bourbonok ezután megint visszatértek, és 1860-ig kormányozták a Nápolyi Királyságot, amelyet Garibaldi döntött meg az olasz egyesítés idején. Miután Garibaldiék bevonultak Nápolyba, a város és a környező tartomány katonai kormányzója a magyar Türr István lett, akit időközben altábornagynak nevezett ki Garibaldi. (Garibaldi Szicíliában partraszálló seregének jelentős részét magyar emigránsok alkották, akik a bukott 1848-49-es magyar szabadságharc után csatlakoztak az itáliai hadvezérhez, vagy már korábban vele küzdöttek az olasz egységért, mint például Türr István, Dunyov István, Tüköry Lajos, Frigyesy Gusztáv és Teleki Sándor.)

1860-ban Garibaldi tehát elsöpörte a Bourbonokat Nápolyból, és a korábban felszabadult Észak-Itáliával így már egyesülhetett a „Dél”, létrejöhetett az egységes Olaszország. Ennek az államnak előbb Firenze, majd Róma lett a székhelye, Nápoly politikai jelentősége pedig azóta sokat csökkent.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.