Belföld

Huszonkét éve öltek Kiskunfélegyházán, brutális részletek derültek ki

Bíróság elé áll csütörtökön az a férfi, aki még 1996-ban brutálisan végzett egy férfival Kiskunfélegyházán. Nem egyedül követte el a bűntényt, ám mire felgöngyölítették az ügyet, cinkosa meghalt.

A tettesnek nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt kell felelnie a Kecskeméti Törvényszék előtt.Először a már elhunyt támadót azonosították 2015-ben, ő ekkor már hét éve halott volt. A másik tettest, az akkor 40 éves, ugyancsak román állampolgárt pedig tavaly. A férfi külföldön tartózkodott, de nem tudták, hol lehet, ezért 2017 márciusában kiadták ellene az elfogatóparancsot. A rendőrök végül Spanyolországban fogták el és május végén Magyarországra hozták. Az ügyet november végén zárták le.

A bíróság tájékoztatásából most további részletekre derült fény, például az elkövetés körülményeit és módját illetően.

A vádirat lényege szerint a román állampolgárságú támadó 1996. szeptember 21-én,  a délutáni órákban indult a Nyugati Pályaudvarról Kiskunfélegyházra, hogy – egy ismerőse közbenjárásával – megismerkedjen az áldozattal. A terv az volt, hogy megszerzik a férfi értékeit, akkor is, ha ezért meg kell ölniük.

A páros abban állapodott meg, hogy miután kiszemeltjük este leadja a szolgálatot, elkísérik a lakására és nála alszanak. Este háromnegyed 10-kor indultak el hozzá és ott töltötték az éjszakát. A reggeli órákban a vádlott és társa a nappaliban lévő szekrénysor tetejéről levett egy-egy bontatlan pezsgős, illetve rumpuncsos üveget, ezzel akarták leütni az áldozatot, ha felébred, mivel sokkal erősebb volt náluk. Ezután elkezdték a kutatást a házban.

A férfi 8 óra körül kelt fel. Felült az ágyában, ekkor támadói már vele szemben álltak és egy-egy nagy erejű ütést mértek a fejére az italos üvegekkel.  Az áldozatnak eltört az orr- és a homlokcsontja, elvesztette az eszméletét és visszazuhant az ágyra.  Miután magához tért, a vádlott berohant a konyhába, felkapott egy 22,5 centiméter pengehosszúságú fanyelű konyhakést és megszúrta a mellkasán, a vállán, a nyakán illetve többször megvágta az arcán. A férfi a bejárati ajtóig jutott, ahol összeesett és elájult. Ekkor a késelő a feje felől mellé térdelt és beleszúrta a kést a nyakába. Ezután társával ágyneműkkel, szőnyegekkel takarták le a holttestet.Miután végeztek vele, levették véres ruháikat, amiket egyébként a helyszínen hagytak. Megmosakodtak, átöltöztek, folytatták a kutatást, végül aranyékszerekkel és egy magnóval távoztak. A zsákmányukat az áldozat hátizsákjába tették, majd átugrottak a  kerítésen és elmenekültek. A páros ezután elhagyta az országot. A táskát és a magnót  Bugac felé a kivezető út mellett találták meg helyiek néhány nappal később.

Olvasói sztorik