Kultúra

Magyar deszkás kölykök, Ukrajnából hazatelefonáló, lehallgatott orosz katonák és a japán #metoo is feltűnik az idei Verzión

KIX
KIX

21. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, november 6. és 13. között. A Verzió idén külön szekciót szentel a dekolonizáció és a dezinformáció témáinak, de örmény, ukrán és brit válogatásokat is bemutat. A fesztivál nyitófilmjeként először lesz látható itthon a magyar–francia–horvát koprodukcióban gyártott, deszkás gyerekekről szóló KIX – írja a fesztivál lapunkhoz eljuttatott közleménye.

A fesztivál idei programját megújult kurátori csapat állította össze. A 21. Verzió Filmfesztiválon 60 film lesz látható 4 versenykategóriában és 8 tematikus szekcióban. Az új programcsapat arra törekedett, hogy egyszerre legyenek jelen a nagy fesztiválokat megjárt, sok díjat begyűjtött filmek és kevésbé ismert alkotások – olyan filmek, amelyekre szinte esélytelen, hogy máshol rátalálna a közönség.

A filmek kiválasztásánál az aktuális társadalmi, politikai, emberi jogi, környezeti kérdések és ügyek sokszínű bemutatása mellett a legfontosabb az volt, hogy megtaláljuk azokat a kiemelkedő filmeket, amik igazi moziélményt adnak

– mondja Somlyai Fanni programigazgató.

A fesztivál nyitófilmje Révész Bálint és Mikulán Dávid filmje, a KIX. A film szerteágazó utazás egy budapesti kisfiú felnövésének 12 évébe, amelynek során a randalírozó kölyökből, Sanyiból felnőttkorára közellenség lesz. A dokumentumfilm korlelet a leszakadó és magára hagyott városi szegénységről. Világpremierje a jelenleg Európa legrangosabbjának számító, koppenhágai CPH:DOX fesztiválon volt, majd számos nemzetközi fesztiválra válogatták be és díjazták, Amerikától Tajvanig. A film hazai premierje a Verzió megnyitóünnepségén, a Trafóban lesz, jegyek már kaphatók.

A Verzió idén külön szekciót szentel a dekolonizáció ellentmondásos témájának. Ebben a tematikus blokkban szerepel az idei Berlinale Arany Medve-díjas alkotása, Mati Diop Dahomey című filmje, ami Párizsból a mai Benini Köztársaságba visszakerülő műtárgyak által kiváltott, heves vitákat követi. A film Magyarországon először a Verzión lesz látható, 2025-ben pedig a Mozinet forgalmazásában kerül moziba.

A Verzió Filmfesztivál idén is hangsúlyosan ad teret ukrán alkotásoknak. Az egy évtizede tartó háború és orosz agresszió Ukrajnában elképzelhetetlen mértékű pusztítást eredményezett, ennek ellenére az ukrán dokumentumfilmes közösség hihetetlen ellenállásról és kreativitásról tesz tanúbizonyságot. Az ukrán fókusz egyik izgalmas darabja a szinte minden nagy dokumentumfilm-fesztivált megjárt Intercepted. A film orosz katonák és családjaik lehallgatott telefonbeszélgetéseit állítja szembe a háborús mindennapokkal.

A magyar verseny egyik kiemelkedő alkotása az Az életed nélkülem című film, Rubi Anna alkotása. Világpremierje a Szarajevói Filmfesztiválon volt, ahol elnyerte a dokumentumfilmek Emberi Jogi díját. A film egyszerre beszél a gondoskodás nélkülözhetetlenségéről, a fogyatékossággal élő emberek helyzetéről és az anyai szeretet mindenhatóságáról. Rubi Anna első egész estés dokumentumfilmje a TASZ otthonápolásperének édesanyáit és súlyos, halmozottan fogyatékos gyermekeit követi. A film hazai streaming-premierje az RTL+-on lesz.

A nemzetközi verseny érdekes darabja a Favoriten, Ruth Beckermann filmje. Az osztrák rendező többször szerepelt már a Verzión. Aktuális filmjében három éven keresztül követett egy általános iskolai osztályt. A bécsi általános iskolások több mint 60 százaléka nem német anyanyelvű, ez adja a film kiindulópontját. Az eredmény egy meglepően derűs portré egy szokatlan közösségről. A film magyar címe Az iskola, november 28-tól lesz mozikban, a Vertigo forgalmazásában.

Az idei Verzió egyik különlegessége a brit dokumentumfilmes fókusz, melynek keretében olyan filmek lesznek láthatók, mint például a Black Box Diaries, Shiori Ito filmje az elhíresült, japán #metoo-ügyről vagy a Celluloid Underground, Ehsan Khoshbakht iráni származású rendező filmje.

A fesztivál idén először külön szekciót szentel az örmény filmeknek. A filmek több szempontból mutatják be a Hegyi-Karabah háború tragédiáját. Az 1489 című alkotásban egy háborúban eltűnt, fiatal fiú testvére telefonjával dokumentálja a keresést. A filmet a legutóbbi IDFA-n a Legjobb Film díjával és FIPRESCI-díjjal tüntették ki.

A dezinformáció a digitális korszakban különösen fontos kérdéssé vált, mivel a hamis hírek gyorsan terjedhetnek a közösségi médiában. Ez nemcsak, hogy aláássa a közbizalmat, de súlyos társadalmi megosztottságot okozhat, ráadásul a technológia fejlődésével egyre nehezebb megkülönböztetni a valós információkat a manipulált tartalmaktól. A Verzió külön blokkot dedikál a témának. Itt mutatják be a Black Snow című alkotást, melyben egy kigyulladt, régi szovjet bánya és az ügyben nyomozó civilek hirtelen egy hatalmas kormányzati dezinformációs kampány célpontjává válnak.

A dokumentumfilm-fesztivál teljes programja október elején lesz elérhető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik