Belföld

Meggyújtotta és szíjjal ütötte vendégét a mezőcsáti férfi

Egy hónapra előzetes letartóztatásba került egy férfi, aki az eddigi adatok szerint meggyújtotta ismerősét, aki nála vendégeskedett Mezőcsáton. A Miskolci Törvényszék szerint a támadásnak nem volt előzménye, a gyanúsított gyúlékony anyaggal öntötte le a hátát, és közben azt mondta neki, hogy “most megdöglesz”.

A sértett miután észlelte, hogy a ruházata lángra kapott, az udvaron lévő felfújható medencébe feküdt, minek hatására a tűz kialudt. A sértett elhagyta a helyszínt, azonban a gyanúsított utána ment, majd utolérve az utcán ütötte, rugdosta, a nála lévő nadrágszíjat előbb a sértett nyakára tekerte, majd kezeire kötötte és így vezette tovább. Később a szíjat a sértettről levette és azzal ütötte a megégett hátát.

A támadót az időközben kiérkező rendőrök állították le. Ismerősét súlyos állapotban vitték el a mentők.

A férfi esetében a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyével is fokozottan számolni kell a bíróság szerint, mivel már korábban is többször volt büntetve és jelenleg is több büntetőeljárás vele szemben. Illetve tartani kell attól is, hogy  szabadlábon hagyása esetén megpróbálná befolyásolni a tanúkat és a bizonyítási eszközök elrejtésével veszélyeztetné az eljárást. Az eljárás ellene egyébként súlyos testi sértés miatt folyik.

Júniusban – ugyancsak Mezőcsáton – egy férfi az otthonát gyújtotta fel, amelyben rokonai aludtak: egy férfi és három gyermek. Az apa a két nagyobbat ki tudta menteni, de a másfél éves kislánnyal már nem jutott ki az épületből, ugyanis felrobbant egy gázpalack. A támadó részegen hangoskodott, emiatt kizavarták a házból. Ezután követte el a brutális bűncselekményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik