Belföld

Tízmilliárdba is kerülhet a villamos a szuperkórházhoz

Bár még nincsenek konkrét tervek, egyelőre nem úgy tűnik, hogy olcsón megússza a főváros az új szuperkórházhoz vezető villamosvonal kiépítését. A Magyar Nemzet megkereste Hoffmann Tamást, a XI. kerület fideszes polgármesterét, aki azt mondta, hogy mivel

nem sík területről van szó, a szintkülönbségek áthidalása anyagi terhekkel jár,

így a költségek jóval meghaladhatják a tízmilliárd forintot is. Egyébként maga a kerület kért villamost a Dobogóra tervezett szuperkórházhoz, amelynek leendő területe az M7-es és M1-es autópálya mellett jelenleg megközelíthetetlen. Felmerült az is, hogy az 1-es villamost vezetnék el a kórházhoz, ám ennél a vonalnál már most is van csúszás. Előbb ugyanis meg kell hosszabbítani a Fehérvári úti végállomástól Kelenföldön át az Etele térig, de a hétmilliárd forintos projektet még el sem kezdték, pedig 2018-ra ígérték a megvalósítást.

A jövőbeni kórháznak helyt adó területet július elején vásárolta meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 4,4 milliárd forintért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik