Belföld

A BKK és a T-Systems a bérletbiznisz indulása előtti napokban szerződött

A BKK a bérletbotrány kirobbanása után két héttel hozta nyilvánosságra, hogy milyen feltételekkel kötött megállapodást a vásárolók adatait védtelenül tároló internetes alkalmazás fejlesztőjével.

A fővárosi közlekedési vállalat és a T-Systems megállapodásának részleteiről korábban egyetlen alkalommal, és akkor is csak szóban adtak információkat az érintett cégek vezetői. Dabóczi Kálmán BKK-vezér a T-Systems menedzsereivel együtt, július 18-án tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy havidíjas szolgáltatásként, úgynevezett SaaS-formában vették meg a rendszert, és mintegy 22-25 millió forintot fizetnek havonta a T-Systems-nek.

A szerződésből most kiderült, hogy július 13-án írták alá.

A megállapodás szerint a webes értékesítési szoftver és az ellenőrző eszközök üzemeltetéséért 22,2 millió forintot plusz áfát fizet a BKK. A a díj 2018-tól 25,2 millió forintra, majd a működés 25 hónapja után 12 millió plusz áfára módosul.

A szerződést, ahogy az korábban megírtuk, a BBK utcai papíralapú jegyautomatáinak beszerzésére kiírt közbeszerzésre alapították. A BKK a két cég menedzsmentje között letárgyalt üzlet alapján visszamenőleg módosította a tendereket. A T-Systems 2014-ben, majd 2015-ben nyerte meg az automatákra kiírt pályázatokat, amelyek közül az első 5, a második pedig 3 milliárd forint bevételhez juttatta a céget.

A közzétett dokumentumból az is egyértelműen kiolvasható, hogy már az év elején szó volt a projekt indításáról, de a BKK tényleg a budapesti vizes vb-re akart kirukkolni vele. A szerződésben ugyanis július 10-t jelölték ki a rendszer üzembe helyezésének határidejéül, ami 4 nappal volt a verseny nyitóünnepsége előtt. A BKK vezetői tagadták, hogy a vb miatt siettek a rendszer üzembe helyezésével, és emiatt rövidült le a tesztelési időszak.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik