Belföld

Megvert egy terhes nőt és késelt is a másfél éves kislányt cigiztető férfi

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 07. 20. 10:00

Korábban a témában:

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki idén májusban cigarettázásra kényszerített egy másfél éves kislányt, az unokahúgát Pesterzsébeti otthonukban. A Fővárosi Főügyészségtől csütörtökön megtudtuk: védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés miatt hallgatták ki emiatt.

Ráadásul kiderült, nem ez az egyetlen bűncselekmény, amit mostanában elkövetett: júniusban megverte ismerősét, egy terhes nőt.

Előbbi ügy kapcsán azt közölték, hogy a gyermek édesanyját, azaz a férfi testvérét már korábban meggyanúsították kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, a férfival viszont csak azután tették ugyanezt, hogy elkészült az orvosszakértői vélemény. Az ugyanis megállapította, hogy

a cselekménye alkalmas volt a sértett kislánynál akár 8 napon túl gyógyuló hörgőgörcs, asztmás roham, illetve másodfokú égési sérülések kialakítására, mely sérülések elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

A kislány gyötréséről  – ahogy arról már májusban írtunk – videó készült, ami felkerült a férfi Youtube-csatornájára – több más felvétellel együtt. A férfi az ügyészség szerint panaszt tett a gyanúsítás ellen és azzal védekezett, hogy a felvételen csak imitálja, hogy cigarettát nyom a gyerek szájába. Ezt azonban az ügyészég elutasította.

A csatornáját egyébként már megszüntették a “YouTube Közösségi irányelveinek megsértése miatt” , de kitakarva megmutatjuk:

Tüdőzd le! Erre tanítottalak? Húzzál innen! Nem bírod te a Marlborót, hozzá vagy szokva a töltött cigihez!

– hallatszik a  felvételen.

A férfi egyébként nem sokkal ezelőttig házi őrizetben volt egy 2015-ös ügy miatt, amelyben már vádlott:

A Dohány utcában szándékosan rágyorsított egy járókelőre, majd majd megkéselt egy szemtanút, aki a gyalogos védelmére kelt.

Június végén került vissza a rács mögé, miután – ahogy fent írtuk – megvert egy várandós nőt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.