Belföld

Bírói szarvashiba a szarvasbika-balesetnél

vadveszély (Array)
vadveszély (Array)
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a hatályos jog mellőzésével született ítéletet.

A testület kimondta: a jogszabályokat mellőző bíróság visszaél függetlenségével, döntése önkényes, sértheti a jogállamiságot, a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot. A határozat alapjául szolgáló ügyben egy szarvas nekirohant egy járműnek. A sofőr kártérítési pert indított a vadásztársaság ellen, de keresetét a bíróság jogerősen elutasította, mondván, az eset elbírálásakor irányadó bírósági gyakorlat szerint felróhatóság hiányában az érintettek maguk viselik kárukat.

A baleset idején hatályos szabályozás ugyanakkor – a jogerős ítélettől eltérően – a vadásztársaság felelősségét alapozta meg, a bírói gyakorlattal ellentétes volt. Az Alkotmánybíróság megállapította az ítélet alaptörvény-ellenességét, megsemmisítette azt és azt is tudatta, hogy a bíróság önkényesen járt el, amikor a hatályos jogi normák helyett olyan bírósági gyakorlatot vett figyelembe, amelynek az alapjául szolgáló jogi normákat a jogalkotó már korábban hatályon kívül helyezte. Az Ab kimondta: a bírói függetlenségnek nem korlátja, hanem biztosítéka a törvényeknek való alávetettség. A bírónak a határozatait a jogszabályok alapján kell meghoznia. A határozathoz a 15 tagú testületből 3 alkotmánybíró – Dienes-Oehm Egon, Marosi Ildikó és Salamon László – különvéleményt csatolt. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik