Belföld

Kövér László: A vidék az ország jövője, hogy ellen tudjon állni a városiasodásnak

kover-laszlo(960x640).jpg (Array)
kover-laszlo(960x640).jpg (Array)

Az ország a jövőjét a vidékben kell megtalálnia, fontos, hogy valamilyen szinten ellent tudjon állni az urbanizációnak – mondta az Országgyűlés elnöke az MTI-nek pénteken, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) regionális gyűlése előtt nyilatkozva, a Győr-Moson-Sopron megyei Győrasszonyfán.

Kövér László szerint Magyarország kivételes adottságú területen fekszik, s ezeket az adottságokat “bűn lenne nem kihasználni”.

A világ népessége egyre nagyobb, és az élet egyre élhetetlenebb városokba koncentrálódik, Magyarország azonban ez alól kivétel – folytatta az elnök, majd hozzátette, hogy egy olyan lehetőséget, esélyt kell nyitni a települések számára, hogy ne legyen vonzó az ott élő fiatalok számára a városba költözés, épp ellenkezőleg, az “életminőség legyen irigylésre méltó”.

Csodálatos adottságok

Magyarországnak is különbözőek az adottságai, de úgy gondolom, a települések vezetőinek is van szerepe abban, hogy kihasználják azokat a lehetőségeket, amelyeket a kormány politikája teremt számukra annak érdekében, hogy élhető közegként tartsák meg településüket. Győrasszonyfa egy ilyen település – fűzte hozzá Kövér László.

Szerinte a Fidesz, mint szövetség “természetes módon igyekszik maga mellé kötni, magához kapcsolni” azokat a különböző társadalmi csoportokat, volt pártokból lett polgári kezdeményezéseket, mint amilyen a KPE, a Lungo Drom, a Fidelitas, vagy a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.

Ezekkel a szervezetekkel kétoldalú egyezségeket fognak kötni. A Lungo Drommal ez már megtörtént, s a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja is jelezte, hogy szeretne ilyen megállapodást kötni – mondta a házelnök, majd hozzátette, hogy a választások előtt közös rövid programnyilatkozatban rögzítik azokat a célokat, amelyekért a választók bizalmát kérik majd a jelöltek.

Összetartó polgári tábor

Szerinte a KDNP, mint koalíciós partner, a megállapodások tekintetében az első helyen áll.

Turi-Kovács Béla, az Országgyűlés korelnöke, a KPE országos elnöke azt mondta: a következő időszak arról fog szólni, hogy egy erős és “talán mindvégig összetartó polgári nemzeti tábor” hogyan tud 2018-ban folytatást kivívni magának.

A KPE legfontosabb programpontja a vidékfejlesztés – szögezte le. Az egyesület szeretné, ha világos lenne az ország előtt, hogy a falvak megmaradása nemzeti közös érdek. A falvak csak akkor tudnak megmaradni, ha folyamatosan a figyelem középpontjában vannak, mert hatalmas elszívó ereje van a nagyobb városoknak – jegyezte meg. A másik programpont szerint a mezőgazdasági ismereteket be kellene építeni a közoktatásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik