Belföld

Már a németek is érthetik, miért tüntetnek a magyarok

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 05. 10. 17:51

Hetekkel a legnagyobb tüntetések után is jelennek még meg anyagok a német médiában a CEU bezárása elleni tiltakozáshullámtól. Íme, ettől félnek a fiatalok.
Korábban a témában:

Százezernyi ember ment az utcákra Magyarországon Orbán Viktor kormánya miatt, ellen – vezeti fel cikkét a fiataloknak (részben) politikáról is szóló német folyóirat, a Fluter. A lap magyar fiatalokat szólaltatott meg stílszerűen, hogy bemutassák a helyezetet a német kortársaknak.

A felvezetőben megemlítik, a tiltakozások kiváltó oka a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem (CEU) bezáratása felé haladó kormányzati szándék volt. A tüntetők uniós zászlókat lobogtattak a kutatás szabadságáért. Hozzáteszik, Soros a magyar kormány éles kritikusa. Megemlítik még a CEU-val kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság is kötelezettségszegési eljárást indított az ügyben.

És akkor még nem említettük a civil szervezetek elleni fellépést, a menekültekkel való bánásmódot vagy az Állítsuk meg Brüsszelt! kampányt.

Megszólal a cikkben Mécs János, a Momentum tagja, aki szerint az utóbbi években alvó ország most végre felébredt, ez lesz az új ellenzék. A CEU ügye szerinte egyesítette a liberális és konzervatív értelmiséget, ez az antidemokratikus intézkedések új szintje volt. Ellenben ők demokratikus úton szeretnék egy év múlva leváltani a Fideszt.

A KDNP-t elhagyott Lukácsi Katalin azt mondta, hat évig volt a kereszténydemokrata tömörülés tagja, de kilépett, mert érzi, már nem tartozik oda. Már a tavalyi migránsellenes kampány is betett nála, a Népszabadság becsukása újabb rossz pont volt, de a CEU-ügy lett az utolsó csepp a pohárban. Ő is tart a választási évtől, és állítja, most kell megmenteni a demokráciát. Az EU pedig a békét jelenti, ezért érdeke Magyarországnak az erős unióban maradás.

Rácz Tibor újságíró a CEU-n tanult, ezért is háborította fel különösen a történet. Örült a lehetőségnek, hogy romaként mesterképzésen vehet részt, de most idegessé teszi a lehetőség, hogy a CEU Prágába vagy Bécsbe költözhet. Ő maga a CEU-s tiltakozások előtt még sose tüntetett, de most idejét érezte. Amúgy a tanulmányai célja lenne, hogy segítsen a korrupciót visszaszorítani a térségben. Szerinte amúgy Orbánéknak ellenség kell a kampányra, erre pedig jó Soros György és az egyeteme.

Fodróczi Zoltán a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot nevezte meg egyedüli alternatívaként, ami még vállalható párt Magyarországon, mert ők iróniával és humorral állnak a rendszerhez. Ő is megemlíti az orosz veszedelmet: gazdag oroszok és kínaiak simán bejöhettek az országba letelepedési kötvény vásárlásáért, de a migránsokat táborokba zárják. Ő is fél, hogy az orosz mintát követő autokráciába süllyed Magyarország, ahol a sajtó 95 százaléka már a kormányhoz közel állók kezében van, alternatív vélemény pedig alig jelenik meg.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Male doctor working on desk with laptop computer and paperwork on his desk. Medical concept by doctor on computer in office with stethoscope over hospital background.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.