Belföld

Annyira népszerűek az egyházi iskolák, hogy ismét százmilliókat kapnak

Két miskolci gimnázium kap összesen több mint egymilliárd forintot, hogy feltuningolják őket. Az államtitkár szerint imádják a népek az egyházi iskolákat.

Másfél milliárd forint támogatást ad a kormány az Új Széchenyi Terv keretében a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium fejlesztésére – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn.

Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője a Lévay gimnáziumban azt mondta: a két egyházi fenntartású gimnázium megújulásával az elmúlt húsz év legjelentősebb iskolafejlesztései kezdődnek meg hamarosan a városban.

A kormány támogatja az egyházi iskolákat, amelyek mindenhol népszerűek – tette hozzá.

Soltész szerint a 2010-es kormányváltás óta megduplázódott, 13 százalékra nőtt azok aránya, akik egyházi fenntartású általános iskolába, gimnáziumba járnak, számuk eléri a 210 ezret. A miskolci jezsuita gimnázium fejlesztésre 562 millió forint fordíthatnak, a Tiszáninneni Református Egyházkerület fenntartásában lévő Lévay gimnáziumra pedig 947 millió forintot.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormány az elmúlt években két és félszeresére emelte az ingyenes étkeztetés támogatását, ennek összege eléri a 74 milliárd forintot. Ebből országszerte 620 ezer – az egyházi iskolákban mintegy 124 ezer -, a két miskolci gimnáziumban pedig félezer diák ingyenesen vagy kedvezménnyel étkezhet.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett arra: az egyházak évszázadok óta meghatározó résztvevői az oktatásnak és a nevelésnek. Szerepük a köznevelésben az elmúlt években nőtt, egyre több óvoda, általános iskola és gimnázium fenntartását vették és veszik át.

Az intézmények épületei azonban többnyire felújításra, korszerűsítésre szorulnak, ezért is döntött kormány 2015-ben úgy, hogy 14,4 milliárd forint fejlesztési forrást ad egyházi köznevelési intézményeknek. Huszonhárom pályázatot támogattak ebből a pénzből. Épületek, tantermek, tornatermek, gépészeti berendezések újulhatnak meg, új közösségi terek, szaktantermek létesülnek, tanuszoda is épül, és több létesítményt is akadálymentesítenek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik