Nagyvilág

Diákjával szexelt egy katolikus iskola tanárnője

A 25 éves amerikai nő akár tíz évre is börtönbe kerülhet.

Szexuális támadás vádjával tartóztatták le egy amerikai katolikus gimnázium 25 éves technikatanárát, aki a hatóságok szerint több hónapon át folytatott szexuális kapcsolatot az iskola egyik diákjával – jelentette a helyi sajtó. Theresa Hindrót előző hét csütörtökön vették őrizetbe, egy három hétig tartó nyomozás után – írta az nj.com, a helyi hatóságokra hivatkozva.

A helyi ügyészség közlése szerint a tanárnő 2016. december és 2017 februárja között több alkalommal is lefeküdt a diákkal különböző helyszíneken, a New Jersey állambeli Union megyében. A beszámolókból az nem derült ki, hogy a Roselle katolikus gimnáziumban tanuló diák hány éves volt – és a hatóságok a nemét sem hozták nyilvánosságra.

Diákjával szexelt egy katolikus iskola tanárnője 1
Theresa Hindro – több hónapon át volt szexuális kapcsolata egyik diákjával (Fotó: CBS New York)

A tanárnő ellen az egyház, egészen pontosan az iskolát felügyelő Newark egyházmegye tett feljelentést, miután a tudomásukra jutott a Hindro és a diák közötti kapcsolat. Az egyházmegye szóvivője, Jim Goodness az nj.com-nak elmondta: a tanárnőt azonnal felfüggesztették állásából, amint hallottak az állítólagos szexuális kapcsolatról.

Hindro ellen kétrendbeli szexuális támadás, és gyermek jólétének veszélyeztetése vádjával indítottak eljárást, valamint vádat emeltek ellene az igazságszolgáltatás akadályozása miatt is. Ez utóbbi vád abból ered, hogy a diák telefonjáról letörölt több inkrimináló fényképet és file-t.

Diákjával szexelt egy katolikus iskola tanárnője 2
Theresa Hindro (Fotó: Union megye ügyészségi hivatal)

A tanárnőt előző hét pénteken egy bíró döntésére szabadon engedték az előzetes letartóztatásból, két feltétellel: nem találkozhat az ügyben érintett diákkal, és nem mehet vissza tanítani. A CBS New York cikke szerint az ellen felhozott legsúlyosabb vád miatt akár tíz évre is börtönbe kerülhet, ha bűnösnek találja a bíróság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik