Közélet

Kifütyülték a szülők az iskolára hajtó kisegyház pópáját

Fütty, bekiabálás és hurrogás közepette zajlott le a zuglói Városligeti Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskolában a szülők és az új iskolafenntartónak bejelentkező Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátus képviselőinek találkozója.

A 2011-es népszámlálás adatai szerint alig több mint 1700 magyarországi tagot számláló görögkeleti egyház azt vette tervbe, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartótól átveszi több fővárosi iskola irányítását. A kisegyház arra hivatkozott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a magyarországi görögök számára szimbolikus belvárosi templom elvesztése miatt kárpótlásként ajánlotta fel a korábban átvett keszthelyi Családiskola mellé újabb öt intézmény fenntartását.

A csaknem 800 diákkal működő Városligeti Két Tannyelvű Általános Iskolában egy hete tudták meg, hogy az egyház jelentkezett iskolafenntartónak.

A szülői közösségében értetlenül fogadták a görögkeletiek feltűnését, mivel az intézménynek korábban semmilyen kapcsolata nem volt az egyházzal. A keddi találkozón kiderült, hogy az intézmény egészen prózai ok miatt került az exarchátus látókörébe.

Az egyház egyik tagjának gyermeke korábban városligeti iskola diákja volt, ezért esett a választás az iskolára. A görög egyháztag felszólalását követő bekiabálásokból azonban egyértelmű volt, hogy ez az indok nem győzte meg a szülőket az egyházi fenntartás szükségességéről. De leginkább azzal borzolta fel a kedélyeket, hogy a ellenállására célozva kijelentette,

300 görög annak idején is sikerrel legyőzött 100 ezer perzsát.

Ekkor szabadult el a füttyorkán.

A szülők a találkozón többször is kinyilvánították, nem támogatják a fenntartóváltást, és nem értik, hogy az elsöprő többség láttán miért nem lehet azonnal lezárni az ügyet. Az államot képviselő hivatalnok szerint azonban a procedúrát végig kell vinni, és csak szabályos szavazás után lehet meghozni a döntést.

Az egyház képviseletében megjelent, görögül beszélő pap bejelentette, az exarchátus nem áll el fenntartói terveitől. Válaszul ő is füttyöt és hurrogást kapott.

A fenntartóváltásról szerdán kezdődött meg a szavazás. Ahhoz, hogy az egyház átvehesse az intézményt, 50 százalék plusz egy szülői szavazatra van szüksége a görögkeletieknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik