Belföld

Levelet írt Ádernek az MTA elnöke a CEU miatt

Lovász László azt kéri az államfőtől, tegyen meg mindent, hogy az intézmény a korábbi sikeres keretek között folytathassa munkáját.

Levélben fordult a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Áder János államfőhöz a CEU ügyében. Az MTA közleménye szerint Lovász László azt kérte a levélben a köztársasági elnöktől, hogy tegyen meg mindent, hogy a fontos oktatási intézmény és kutatóműhely zökkenőmentesen, a korábbi sikeres keretek között folytathassa munkáját.

Lovász korábban azt nyilatkozta:

A CEU nagyon jelentős tudományos centrum, nemzetközi oktatási intézmény. Jó, hogy Budapesten működik. Nagyon fontos a kutatói és oktatói közösség, a szakmai műhelyek, a kutatócsoportok, a tudományos élet egyben tartása. Biztos vagyok benne, hogy a felek megtalálják a zökkenőmentes működést lehetővé tévő megoldást. Az MTA és én magam is szívesen közvetítünk ebben.

Az elnök állásfoglalásához az akadémia számos tudományos szervezete csatlakozott.

Vasárnap tüntetést tartanak az egyetem működését ellehetetlenítő törvénymódosítás, valamint a civil törvény tervezett módosítása ellen. A szervezők a demonstrációval részben ugyancsak Áder Jánost akarják megszólítani, azt kérve, ne írja alá a törvényt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik