Belföld

Totális BKV-sztrájk: lehetnek járatok, amik el sem indulnak

Csatlakozik a meghirdetett BKV-sztrájkhoz az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), amely ezt levélben közölte a cégvezetéssel, írja a VG.hu. Az EKSZ csatlakozásával a munkabeszüntetésben már nagyjából a BKV teljes munkavállalói köre részt vesz.

Az EKSZ közleményében jelezte: nem a három évre szóló bérmegállapodásért buzdítja munkabeszüntetésre a tagjait, hanem a már novemberben jelzett eredeti követelésükért, az idei 15 + 5 százalékért. Ehhez mindössze 10 milliárd forint kell, szemben a cégvezetés által hangoztatott 3 éves program 34 milliárdos költségével, amelyről a BKV állítja, semmiképpen sem tudja most előteremteni. Nemes Gábor, az EKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy csak a mielőbbi béremeléssel lehet visszatartani a más cégekhez készülő járművezetőket. A létszám ugyanis rohamosan fogy, ami előbb-utóbb a biztonságos működést veszélyezteti.

Ahogy a 24.hu is megírta, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) április 18-án 0 órától 20-a 24 óráig háromnapos, április 24-én 0 órától 28-a 24 óráig ötnapos sztrájkot hirdetett.

Törvényi rendelkezések szerint a sztrájk első napján 66 százalék szolgáltatást kell biztosítani óránként és vonalanként, a második naptól viszont csak a csúcsidőben kell tartani az elégséges szolgáltatás mértékét, csúcsidőn kívül akár el sem indulhatnak a járatok, ha napi átlagban teljesül a 66 százalékos szolgáltatási színvonal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik