Belföld
Budapest, 2013. április 15.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetője az egyeztetésüket követően tartott sajtótájékoztatón az ÁKK budapesti székházában 2013. április 15-én.
MTI Fotó: Kovács Attila

Bedőlt a bankja, mindenét elvehetik, de az állam pénzeli

Baksa Roland
Baksa Roland

újságíró. 2017. 03. 09. 11:43

Két éve indult nyomozás a Széchenyi Bank ügyében, mégsem talált a rendőrség gyanúsítottat, sőt a rendőrök még csak nem is kopogtattak a tulajdonosoknál és a jegybank által megbírságolt felső vezetőknél. Közben Töröcskei István, akinek az érdekeltsége a bank, egy állami körbe tartozó cég igazgatósági elnökeként ma is havi 300 ezer forintot keres úgy, hogy minden céges részesedését, ingatlanát lefoglalták. Tanmese a kegyvesztettségről és a víz felszínén maradásról.
Korábban a témában:

A Simicska-közeliként számontartott üzletember pénzintézete pár éve egy nála sokszor nagyobb külföldi bankot akart megvenni fillérekért, ám ugyanabban az évben már az ő bankja került nagy slamasztikába, elvették a működési engedélyét, ráküldték az ügyre a rendőrséget, a vezetőség több tagjára pedig súlyos pénzbüntetést mértek. Ha ebből ráismert, hogy a Széchenyi Bankról van szó, akkor se gondolja azt, hogy a kacskaringónak itt vége szakad. Mert ami az utolsó hivatalos közlés óta eltelt másfél évben történt, és amiről tudomást szerzett a 24.hu, az egy egyre maszatosabb történet.

A Széchenyi Bank Töröcskei István érdekeltségének számít, Töröcskeit pedig a Fidesz (egykori) holdudvarához, azon belül is a Simicska LajosNyerges Zsolt-tengelyhez szokás sorolni.

Töröcskeinek a feleségével és a szintén a Fidesz-holdudvarhoz tartozó, az első Orbán-kormány idején miniszteri posztot betöltő Boros Imrével közös cége, a T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. 2010 elején kétmilliárd forintos hitelből vásárolt magának egy bankot, amit pár hónap múlva átkereszteltek Széchenyi Kereskedelmi Bankra. Boros egy évre rá kiszállt a T&T-ből, Töröcskei István többségi, felesége kisebbségi tulajdonos maradt, így jó darabig a Töröcskei családé volt a Széchenyi Bank.

Budapest, 2013. április 15.
Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetője a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel folytatott egyeztetését követően tartott sajtótájékoztatón az ÁKK budapesti székházában 2013. április 15-én.
MTI Fotó: Kovács Attila
MTI / Kovács Attila

Töröcskeinek sikerült meggyőznie a kormányt, hogy az állam szálljon be a nagyra törő terveket dédelgető hitelintézetbe: 2013 közepén 3 milliárd forintért kisebbségi tulajdonos lett az állam, emiatt aztán az Európai Unió felé is magyarázkodnia kellett a kabinetnek. A bank közel volt ahhoz, hogy 2014 év elején 1 euróért megvegye a Raiffeisen Bank itteni leánybankját, de az üzlet meghiúsult.

Aztán az év közepén a hullámok kezdtek összecsapni Töröcskei feje fölött.

Amint arról a hvg.hu több cikkben is beszámolt, nyáron a felügyeleti jogköröket gyakorló Magyar Nemzeti Bank vizsgálatot indított, és a Széchenyi Bank hosszú hónapokon át úgy működött, hogy a törvény szerinti tőkekövetelményeknek nem felelt meg, Töröcskeiéknek több milliárd forintot kellett volna beletenniük a működésének hat éve alatt folyamatosan veszteségeket termelő hitelintézetbe.

Később kiderült az is, hogy voltaképpen már az elején is akadtak szabálytalanságok, egy 2011-es vizsgálat is feltárt hiányosságokat, és a 2012 eleji tőkeemelésnél is súlyos szabálytalanságokat, fiktív mozzanatokat talált a 2014-ben készült átfogó jegybanki vizsgálati jelentés.

2014 decemberében a jegybank megelégelte a dolgot, és gyakorlatilag átvette a Széchenyi Bankot azzal, hogy felügyeleti biztost rendelt ki, visszavonta a bank tevékenységi engedélyét, és elindította a végelszámolást. 2015 augusztusában felszámolásba fordult az eljárás. Ez és a tevékenységi engedély elvesztése azt jelenti, hogy a bank véglegesen befejezte a tevékenységét, az nem éleszthető fel, írta a jegybank a 24.hu érdeklődésére. A banknál tudomásunk szerint néhányan még mindig dolgoznak, a felszámolás tart.

Az semmiképpen sem vall iparkodásra, hogy bár két éve folyik nyomozás a Széchenyi Bank ügyében, még mindig nincs gyanúsított.

A jegybank a 24.hu-t arról tájékoztatta, hogy 2015 elején ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Széchenyi Banknál történt, a jegybank álláspontja szerint bűncselekmények gyanúját felvető események miatt. “Az MNB hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve további pénzügyi visszaélésekre utaló, büntetőjogilag értékelhető cselekmények gyanúja miatt fordult a nyomozó hatósághoz.” Nyomozás csak hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik 2015. március 20. óta, a nyomozás határideje idén június, ám gyanúsított továbbra sincs – derül ki az ügyészség és a rendőrség lapunknak küldött válaszaiból.

De nemcsak hogy gyanúsítottat nem talált eddig a rendőrség, különösebben aktívnak sem mutatkozott a bank tulajdonosainak és felső vezetőinek kifaggatásában. Töröcskei Istvánt sem tanúként, sem más formában nem hallgatták meg, ezt ő állította lapunknak, ahogyan feleségét sem keresték, a T&T-nél mint a bank tulajdonosánál sem kopogtatott a rendőrség.

Nem tudni arról sem, hogy a menedzsment tagjainál érdeklődött volna a hatóság. (A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva csak annak kezdetét és határidejét árulta el, illetve azt, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik.)

Ez azért különösen érdekes, mert amíg a rendőrség a gyanúsításig sem jutott még el, a jegybank másfél évvel ezelőtt Töröcskei feleségét és a bank három felső vezetőjét (Szakács Tibor volt vezérigazgatót, Deák Klárát és Lakatos Zsolt volt vezérigazgató-helyetteseket) súlyos pénzbírsággal sújtotta. Az MNB rendkívül súlyosnak minősítette a volt vezető állású személyek által elkövetett jogsértések jellegét, tárgyi súlyát és következményeit, ezért 18-20 millió forint közötti összegre büntette őket. Szerettük volna megkérdezni erről és a rendőrségi eljárásról is Szakácsot, de ő nem akart nyilatkozni.

Töröcskei sem volt boldog, hogy kerestük,

nem örülök, hogy újra és újra előveszik az ügyet, hiszen olyan sokszor nyilatkoztam már ez ügyben, s mindent elmondtam, amit tudtam,

mondta, de azért válaszolt kérdéseinkre. Ártatlannak tartja magát, és szóba hozta, hogy utólag úgy látja, nem kellett volna elvállalnia az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetését. Ezzel arra célzott, hogy miután elvállalta a feladatot, a másik fél – magyarán az állam – már kevésbé volt együttműködő vele a bankszektorbeli terveit illetően. Még 2011 novemberében lett az ÁKK vezérigazgatója, és rá bő három évre, pár nappal a Széchenyi Bank engedélyének visszavonása után mondott le a tisztségről.

Töröcskei számol azzal, hogy most gyakorlatilag mindent elvehetnek tőle.

Több más cégben is van tulajdonrésze, de minden céges részesedését és ingatlanjait is lefoglalták a Széchenyi Bank felszámolásával kapcsolatban, illetve végrehajtás alá kerültek elmondása szerint.

Csakhogy az állam mégsem vetette ki magából teljesen Töröcskei Istvánt.

Mind a mai napig ő az állami körbe tartozó Mavir igazgatóságának elnöke.

(A központi áramhálózatokat irányító Mavir többségi tulajdonosa az állami tulajdonban levő MVM Magyar Villamos Művek, kisebbségi tulajdonosa pedig közvetlenül az állam.)

Töröcskei ezért a pozíciójáért havi bruttó 300 ezer forint juttatásban részesül.

Valami nincs rendben

A Transparency Internationalnak az a meglátása, hogy a Széchenyi Bank ügyében folyó nyomozással valami nincsen rendben, ennyi idő alatt vagy azonosítani kellett volna a felelősöket, akiket gyanúsítottként el is kellett volna számoltatni, vagy le kellett volna vonni azt a következtetést, hogy a pénzügy-felügyeleti szempontból tilalmas banki műveletek nem ütköztek büntetőjogi előírásokba és nem valósítottak meg bűncselekményt – mondta lapunknak a szervezet jogi vezetője. Ligeti Miklós szerint az utóbbi forgatókönyv azonban nem életszerű, hiszen az MNB intézkedései azt feltételezik, hogy a Széchenyi Bank nem működött normális, prudens pénzintézetként, sőt, akár a hatóságok is mulaszthattak az engedélyezése során.

Az eddigiek alapján fennáll a veszélye, hogy ez a nyomozás is arra a sorsra jut, mint amire számos, politikai szálakkal is rendelkező, magasra vezető korrupciós ügy nyomozása a rendszerváltoztatás óta. Amint az sem derült ki a közvélemény számára megnyugtatóan, hogy mi történt valójában a nagyjából 200 milliárd forint közpénzből kikalapált Postabanknál, és a polgárok azt sem tudhatják, hogy kik működtették a Tocsik-ügy néven elhíresült privatizációs pártfinanszírozást, úgy ezúttal is megvan az esély arra, hogy a teljes igazság rejtve marad.

Megjegyezte: a rendőrség és az ügyészség bizonyíthatja rátermettségét, és az eljárásról bebizonyosodhat, hogy pártatlan és szakszerű, csakhogy az elmúlt évek hasonló volumenű ügyeinek hatósági kezelésében szerzett tapasztalatainak fényében ez a végeredmény legalábbis kétséges.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Stressed out businesswoman on her computer.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.