Belföld

Lázár autót vett, Szijjártó egy vasat sem törlesztett

Molnár Zoltán
Tóth Richi
Molnár Zoltán, Tóth Richi

2017. 02. 01. 00:16

Orbán Viktornak feleségével közös számláján tavaly valamivel több mint 5 millió forint volt, addig a mostani nyilatkozatban itt 742 ezer forint szerepel. Továbbra is felerészben tulajdonol egy 2002-ben vásárolt fővárosi lakást és egyedüli tulajdonosa egy felcsúti háznak. Autója továbbra sincs a miniszterelnöknek.

A köztársasági elnök ingatlanügyeiben sem történt változás, egy budapesti társasház egy részét és egy kisoroszi családi házat birtokol fele-, illetve negyedrészben – legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint. Autója, motorja, hajója, nagy értékű egyéb tárgya nincs. Áder Jánosnak változatlanul van egy forint folyószámlája, ahol idén több mint dupla annyi pénz pihen, mint tavaly. Most 9,2 milliót vallott be, tavaly ez az összeg 4 558 000 forint volt.

Lázár János legutóbb 21 ingatlant szerepeltetett vagyonnyilatkozatában, idén már 24 darabot. Egy lakóháza van Hódmezővásárhelyen, a többi szántó, erdő, legelő vagy mocsár.

Lett egy autója is, bevallott egy 2013-as Mercedest, amit tavaly vett. Továbbra is megvan neki Széchenyi Zsigmond karosszéke, a műtárgyakhoz való ragaszkodása megmaradt. Kötvényvagyona 42 millióról 30-ra csökkent, tartozása 35 millió a pénzintézetek felé, magánszemélyek felé 40.

Szülői összefogás

Szijjártó Péter semmit sem törlesztett szülei felé, még mindig 30 millióval tartozik nekik. Autója nincs, de bevallott egy győri lakóházat, egy balatonedericsi ingatlant és egy dunakeszi családi házat. Értékpapír vagyona 627 352 forintról 1 millióra nőtt.

A nemzet honvédelmi minisztere, Simicskó István továbbra sem rendelkezik ingatlanvagyonnal, ellenben elválaszthatatlan 2009-ben vett Ford Focus C-Maxától. Vannak még befektetései: kincstárjegyei értéke egy év alatt hétmilliót zuhant, 19,5-ről 12,5 millió forintra esett. 20-ról 21 millióra nőtt az OTP Prémium Tőkegarantált Pénzpiaci Befektetésben heverő pénze, míg 13,5 millió után 2016-ban már 14 millió forintja volt államkötvényben. A takarékbetétben tárolt 7 milliója helyett már csak 2 millió van ott.

Helikopter nincs, szabadalmi jog lesz

Rogán Antalnak nincs helikoptere, fővárosi lakásának a mérete jelen állás szerint 185 négyzetméter. (Majd figyeljük, növekszik-e.) Bevallotta balatonlellei ingatlanját is, amit felerészben tulajdonol és 2008 novemberében örökölt.

Szülőfalujában, Szakonyfalun is van egy negyedrészt birtokolt lakóháza, ugyanitt erdője is van. Továbbra is tartósan bérel egy Audi A3-t és két festményt is bevallott.

30 milliós hiteléből már csak 27,6 millió van, de egy magánszemélynek is tartozik 18,2 millióval. Takarékbetétkönyvben 446 ezer forintja van. Megjegyezte, szabadalmi jog van bejegyzés alatt, hogy az pontosan micsoda vele kapcsolatban, arról itt olvashat.

Pintér Sándor legutóbb 24, most 23 ingatlant vallott be, megvan még neki az 1995-ben örökölt Wartburgja. Van MOL és OTP részvénye is, magyar államkötvénye és forint-, euró, valamint dollárszámlája is.

A cégeim eladásából származó, 2013-ban esedékes vételár-részletet nem egyenlítették ki, ezért az 500.000.000,- Ft követelésem továbbra is fennáll, írta.

Ezen kívül pedig felsorolt még több mint 600.000.000,- Ft családi, baráti kölcsönt, amivel tartoznak neki.

7000 könyv

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nem engedi szép karcagi házát, ami egy 600 négyzetméteres telken áll és 105,87 négyzetméteres, ám csak felerészben az övé. Megvan még neki a 3252 négyzetméteres karcagi zártkertje is (rajta egy 12 négyzetméteres kunyhóval), ahogy a 31 826, a 61 900 és a 9268 négyzetméteres szántói is, ezek fele vagy épp harmadrészben az övéi.

Ezzel nincs végül az ingatlanoknak, változatlanul van egy Ferenc körúti, budapesti lakása, pontosabban a társasházban 22/100-ad része, ami 47 négyzetmétert jelent. Még két szántót említ, a 12 770 négyzetméterest ajándékba kapta (fele az övé), illetve külön oda van vésve még egy ekkora szántó, aminek az 1000/27 214-ed része az övé, komolyan. Ezt örökölte. E földek is megvoltak már tavaly neki.

Fazekas elválaszthatatlan 2007-ben vett Toyota Corollájától, na meg Mátyás király corvináit idéző könyvtárából, ami tavalyhoz képest 200 kötettel gazdagodott, és már 7000 példányt számlál. Fazekasnak megvan még az egymillió forintos takarékbetétje is. Miniszterként ő is 1 101 900 forint havi bruttót keres.

Motor, motorcsónak

Kósa Lajos felerészben tulajdonol egy debreceni családi házat, ezen kívül még négy ingatlant szerepeltet vagyonnyilatkozatában. Továbbra is tartósan bérel egy Mercedes kisbuszt és vett egy motort is, így már kettő van neki. Megtartotta motorcsónakját is. 11,5 milliós banki tartozása van, egy magánszemélynek pedig 17 millióval tartozik.

Varga Mihály résztulajdonosa két II. kerületi lakóháznak és két karcagi teleknek. Autója, műtárgya nincs, ellenben van 4,25 milliója államkötvényben és nagyjából ugyanennyi banki tartozása.

Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének változatlanul megvan 34 négyzetméteres XIII. kerületi lakása. A bükkszentkereszti uradalom se sérült: megvan a 900 négyzetméteres telken álló 36 négyzetméteres üdülő (fele az övé), a 2225 négyzetméteres telken álló 195 négyzetméteres családi ház, az 1500 és 1480 négyzetméteres beépítetlen területek.

Van még kincstárjegye is, csak már nagyobb értékben: a tavalyi 747 ezer forint körüli értékről 988 ezer forint felettire nőtt az összeg. Balog takarékbetétje egymilliót nőtt egy év alatt: 2,6-ról cirka 3,8 millió forintra. Ellenben a 21 ezer lekötött eurójából csak 8380 maradt, és 1,1 millió forintnyi befektetési jegye is elpárolgott. Mint miniszter, Balog is jogosult havi bruttó 1 101 900 forintot felvenni.

Csak semmi trófea

Semjén Zsolt két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja. Értékesebb ingóságai között antik bútorait említi, ami családja ajándék és azt írja, születése óta megvan neki. Hárommillió forint készpénze van. Vadásztrófeát nem vallott be.

Kövér László nem él nagy lábon, egy 1991-ben vett, szigentszentmiklósi házban él a mai napig, ez az egyetlen ingatlana. Van egy Skodája és egy hárommilliós életbiztosítása. Banki tartozása 10 millió forint. Ő nem laptopot, személyi számítógépet használ. Bevallott 2 darab bronzszobrot is.

Tállai András NAV-vezért nem lehet könnyű megtalálni, Mezőkövesden öt ingatlan, Bogácson egy üdülő tulajdonosa. Szántója és pincéje is van. 28 milliós megtakarítással rendelkezik és van egy 7,8 milliós befektetési alapja, valamint egy 22 milliós pénzpiaci alapja.

Az adóhivatal feje havi félmillió forintot kap adózással foglalkozó cégektől.

Havi bruttó 270 ezret szellemi tevékenységért, szerkesztésért a Saldo Zrt.-től, 249 638 forintot a Kompkonzult Kft., ez is szerkesztés. Ezek mellett havi 997 200 forintot kap az NGM-től ott államtitkár, parlamenti képviselőként pedig 224 363 forint az övé havonta. Bevallotta érméit, festményeit, palackozott italait és könyveit is.

Végre lett értékpapír

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter még mindig Kisvárda ikonikus alakja, ottani érdekeltségekkel. Még mindig felerészben tulaja egy 90 négyzetméteres lakásnak, egy 1200 négyzetméteres telken álló 220 négyzetméteres családi háznak, de egy 80 négyzetméteres lakás tizedrészben mérhető tulajdonjoga is az övé. Még nincs vége: egy fővárosi, XIII. kerületi 102 négyzetméteres lakás is Seszták úré, egy másik, szintén a kerületben lévő, 66 négyzetméteres lakásnak pedig fele részt haszonélvezője.

Sesztáknak eddig nem volt semmi értékpapírja, de végre lett: 3,12 millió forintnyi kincstárjeggyel kezdett. Kicsit csökkent a készpénzállománya, 19-ről 18,5 millió forintra. Pénzintézeti számlakövetelése tavaly a devizával együtt 203 332 000 forint volt, most majdnem 265 millió (ebben már nincs deviza). 3-ról 2,5 millióra csökkent a más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése összege eközben. Ellenben ő még mindig tartozik magánszemélyeknek 3 millióval. Havi bruttó 1 101 900 forint miniszteri pénz őt is megilleti.

A Seszták és Társa Ügyvédi Irodából rengeteg pénzt vett ki idén, majdnem 61 millió forintot. Tavaly valamivel 36 milliót sikerült egy évben bruttóban keresnie így, ennek tükrében is szép növekmény a fenti összeg. Az irodában amúgy 99,9 százalékos a tulajdoni érdekeltsége, de a kisvárdai Ramiris Autó Kft. is teljesen az övé.

Harrach Péter egy zuglói társasházi lakásnak, egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak, egy budakeszi zártkertnek, valamint egy Kisnémediben található erdőnek a résztulajdonosa. Autója nincs, ahogy műtárgya sem. Értékpapírt sem vallott be, nem tartozik, neki sem tartoznak.

A fideszes Voldemortnak, Mengyi Rolandnak Sajóörsön szántója és lakóháza, Tiszaújvárosban lakása is van. Autót, műtárgyat nem vallott be, ahogy értékpapírt sem. Bankban 1,7 milliója van, tartozást sem említ.

Az országgyűlési dokumentumokból nem látszott, de közben Mengyiék családi kasszájában ennek az összegnek több mint a tízszerese állt rendelkezésre, hogy befektessék. A 24.hu információi szerint 40 millió forintot próbáltak kamatoztatni az egyik magyar brókercégnél. Pechjükre éppen a Hungária Értékpapír Zrt.-t választották.

Legelő

Vona Gábornak továbbra sincs a tulajdonában ház, de tavaly lett egy 1500 négyzetméteres legelője, fele részben tulajdonolja Bárdudvarnokon. Más értékes ingatlanja vagy ingósága nincs. A korábban 730 ezer forintnyi értékpapírja 430 ezerre csökkent. Bevallott egy PDA-t is.

Az MSZP-s Tóth Bertalan egy pécsi lakóház tulajdonosa felerészben, bevallott még egy pécsi lakóházat, erdőt és hétvégi házat is, de a fővárosban is van lakóháza. Van egy 1,2 milliós és egy 50.000 eurós életbiztosítása is. 5 milliós készpénzvagyona mellett van 23,3 millió forint tartozása.

641 millió

Gyurcsány Ferencnek még mindig megvan az 50 négyzetméteres pápai lakása, a 3295 négyzetméteres telken heverő 267 négyzetméteres kötcsei háza (pontosabban annak a fele az övé).

Ami óriási változás tavalyhoz képest, hogy 2015-ből még nem vallott be értékpapírt, 2016-ból viszont már egyből 641 milliónál is nagyobb értékűt. Eközben picit faragott a hiteltartozásából, ami az egy évvel ezelőtti 63 millió forint körüli összegről 62 millió körülire apadt. Említi még, hogy a kötcsei ház megvásárlásához a feleségével, Dobrev Klárával közösen felvett jelzáloghitel és kamatai is fennállnak (vélhetően ez a fentebb említett hiteltartozása).

Az Altus Portfólió Kft.-ből a tavalyi 58 millió körüli osztalék után idén 1 milliárd 180 millió körüli forintot vett ki. Érdekesség, hogy a Fundacja Europejski Instytuttól is felvett egyszeri bruttó 215 539 forintnyi tiszteletdíjat. Mint fentebb írtuk, Gyurcsány megvált az Altus Befektetési Zrt.-ben lévő részvényeitől, idén már fel se tüntette a céget. Ellenben az Altus Portfólióban megmaradt a 100 százalékos tulajdonrésze. Mindenki lenyugodhat, a laminálógépe még megvan.

Szél Bernadett, az LMP új frakcióvezetője továbbra is rendelkezik egy 1024 négyzetméteres budakeszi ingatlannal, ami egy családi ház. Szóval nyugalom, ez nem a ház területe, az csupán 90 négyzetméter. Szél nem kizárólagos tulajdonos, 12/32-ed részben birtokolja a 2008-ban vásárolt ingatlant.

A közeli Pátyon is van egy 1255 négyzetméteres telke, amin egy 170 négyzetméteres lakóház áll, ez teljesen az ő tulajdona. Szél nagy időutazó lehet, a legutóbbi vagyonnyilatkozatában 2015-öt tüntette fel a vásárlás időpontjaként, idén már 2005-öt (feltételezzünk elírást). Ingósága, járműve, műkincse nincs, sőt, már osztalékot sem kap a Mirawind Kft.-ből, amiben megszűnt a tagsága.

(Kiemelt kép: Besenyei Violetta, 24.hu)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a kupával az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés után a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.