Belföld

A gyász uralja a hétfői újságok címlapját

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 01. 23. 09:19

A maga módján minden nyomtatott lap méltóképp emlékezett meg a szörnyű olaszországi buszbalesetről. A fekete uralta a címlapokat.
Korábban a témában:

Miközben épp a Kossuth téren emlékeznek meg az állami vezetők arról a 16 emberről, akik tragikus körülmények között meghaltak a veronai buszbalesetben, a magyar sajtót is eluralta a szörnyű karambol. A hétfő reggeli lapok mindegyikén a veronai borzalom szerepel a címlapon, változatosan oldották meg az újságok a dolgot.

  • A Magyar Hírlap címlapja lett tán a legformabontóbb a maga egyszerűségével: “Gyász” – írták ki nagy betűkkel, majd ömlesztve következnek a részletek.
  • A Magyar Idők az egyik sérült Honvédkórházba érkezéséről készült fotót tette ki azzal a címmel, hogy “Egy nemzet gyászolja az áldozatokat“. A jobb felső részen egy gyászszalagot is elhelyeztek. A lap más, kül- és belpolitikai témákkal is foglalkozott hajtás alatt.
  • A Népszava is a hangsúlyos fénykép vonalát és a hasonló címadási elvet követte: egy, a tegnapi gyertyagyújtáson készült fotó, valamint a “Gyászol az ország a baleset után” cím uralták a címlapot.
  • A Blikk is gyászlogóval jelent meg, ők a hős testnevelő tanár történetét emelték ki fekete háttérrel (“Lángok közé rohant a hős tanár, hogy mentse diákjait“). A hajtás alatt még megemlítik Torgyán József halálát és Tahi-Tóth László kórházi kezelését is.
  • A Bors is a tornatanárral nyit, náluk az egész oldalt a tragédia uralja. A cím: “Saját gyermekeit nem tudta kimenteni a hős tanár“.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Visitors walk past a 5G logo during the Mobile World Congress on the third day of the MWC in Barcelona, on March 1, 2017. 
Phone makers will seek to seduce new buyers with artificial intelligence functions and other innovations at the world's biggest mobile fair starting today in Spain. / AFP PHOTO / Josep Lago
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.