Belföld

Sajóba fulladt kislány: sokkot kaphattak a gyerekek, ezért nem kértek segítséget

Leblokkoltak és féltek a büntetéstől, a szakember szerint feltehetően ezért nem szóltak időben a folyó jege alá rekedt kislány barátnői, akik végignézték a tragédiát. A történtek nagy eséllyel poszttraumás stressz szindrómát idéztek elő a két, hét év körüli kislányban. Az apa azt mondja, nem haragszik a gyerekekre, az édesanya összeroppant, a miskolci kórház pszichiátriai osztályán kezelik.

Mint arról korábban beszámoltunk, múlt vasárnap családi tragédia történt Sajószentpéteren, a hétéves Tifani két korabeli barátnőjével játszott a Sajónál, amikor beszakadt alatta a vékony jég, és a folyóba esett. Utóbb kiderült, a kislány épp azt akarta bizonygatni a többieknek, hogy a jég elég vastag, ezért ugrálni kezdett rajta, amikor megtörtént a baj: a vízbe esett, és hiába próbált, nem tudott kimászni a partra. Elsüllyedt a jeges folyóban.

Tifani édesapja, Szanyi Zsolt a 24.hu-nak azt mondta, a két barátnő  – látva a bajt – ijedtében elrohant, és kezdetben csupán annyit mertek elmesélni otthon, hogy Tifani elszaladt előlük, de nem tudják, merre mehetett. Csak órákkal később vallották be, hogy mi történt igazából. A gyerekeket egyébként hivatalosan csak a kertig, maximum az egy utcával arrébb lévő másik család udvaráig engedték el – állítja az apa.

Már akkor elkezdtük keresni a rendőrökkel együtt a kislányomat, amikor a barátnők azt mondták, elszaladt előlük. De azt csak másodjára árulták el, hogy beleesett a jeges folyóba. Ekkor már kicsit erélyesebben kérdezősködtem, rájuk ordítottam, mire az édesanya elém lökte a lányát, hogy mondja már el, mi történt. Erre vallotta be, hogy Tifani ugrált a jégen, ami beszakadt alatta, ők pedig végignézték, ahogy kapaszkodik és szépen lassan elsüllyed. Mindez két-három órával azután történt, hogy Tifanit otthagyták a Sajóban.

A férfi hozzátette: nem haragszik a gyerekekre, szerinte a kislányok ijedtükben sokkot kaphattak.

Leblokkoltak, ezért nem szóltak

Dr. Nuridsány Eszter gyermekpszichiáter szerint – megerősítve az apa feltevését – egyáltalán nem szokatlan, hogy a gyerekek nem szóltak egyből a szülőknek. Kiváltképp, hogy tudták, tilosban járnak, a valós veszélyekről azonban vajmi kevés fogalmuk lehetett.

Egy hét-nyolcéves gyereknek már van veszélyérzete, de leginkább attól tart igazán, amivel kapcsolatban volt korábban személyes tapasztalata. Tehát, ha egyszer leesett a játszótéri mászókáról, vagy látta, ahogy a barátja leesett róla, és nagyon beütötte magát, akkor fogja tudni, hogy az veszélyes. De azért a jég természetével kapcsolatban kevés gyereknek van testközeli élménye. A következményekről pedig végképp fogalmuk sincs

– próbálja megvilágítani az esetet gyerekszemszögből a szakember.

A gyerekek reakciója érthető, hiszen ők nem biztos, hogy felmérték, hogy a jeges vízbe esve az ember meghalhat. Emellett a kislányok valószínűleg sokkot kaptak a látványtól, ezért leblokkoltak, elszaladtak, ahelyett, hogy segítettek volna. Egy ilyen helyzetben egyébként még egy felnőttel is előfordulhat, hogy lefagy és képtelen cselekedni. Plusz a büntetéstől való félelem erősebb lehetett a gyerekekben, ezért titkolóztak. Ám ahogy múlt az idő, úgy erősödött fel bennünk, hogy itt nagyon nagy baj van.

A katasztrófavédelem mindent megtett Tifaniért – állítják

Az édesapa korábbi nyilatkozataiban nehezményezte, hogy szerinte a mentőegységek nem tettek meg mindent kislánya megtalálásáért, továbbá, elmondása szerint a szakemberek nem adtak kölcsön lámpát, kötelet, de még a Sajó jegére sem voltak hajlandóak rálépni.

Az apósommal és a két sógorommal a jégen sétálva a telefonjainkkal és lámpákkal világítva kerestük a lányomat. A katasztrófavédelem emberei közben a part mentén sétálgattak, beszélgettek lámpákkal és egy hőkamerával. Kértünk tőlük kölcsön egy lámpát, mondván, hogy az erősebb fényű, és talán jobban látnánk vele a sötétben, de nem adtak. Amikor megkérdeztük tőlük, hogy a hőkamera ér-e valamit, akkor őszintén megmondták, hogy nem sok esély van rá, mivel a kislány ekkor már 3-4 órája volt víz alatt. Erre én kérdeztem, hogy miért nem hoztak legalább egy keresőkutyát, mire ők azt mondták, hogy örüljön jó ember, hogy van harminc méter kötél nálunk. De azt is mondtuk nekik, hogy ha ők már nem hajlandóak a jégre rálépni, akkor adják oda azt a kötelet, hogy mi összeköthessük egymást vele, hogyha valamelyikőnk beszakad, akkor ki tudjuk húzni egymást.

A sajószentpéteri férfi lánya megtalálásával és kiemelésével kapcsolatban is csalódott a katasztrófavédőkben. Zsolt azt mondja, egyik sógora talált rá a jégpáncél alatt rekedt kislányra, először együttes erővel, puszta kézzel ütötték a jeget, de hiába, úgyhogy baltáért kiáltottak.

Erre a katasztrófavédők nyugodtan odasétáltak az autóhoz, leemelték a létrát, de addigra mi feltörtük a jeget, mert anyósomék házától valaki gyorsan hozott egy baltát. Majd a sógorom benyúlt, és kivette a kislányom testét. Mire a katasztrófavédők leértek a létrával, addigra mi már vittük a part felé. Én a sógoraimnak köszönhetem, hogy egyáltalán meglett Tifani, ha a katasztrófavédőkön múlik, akkor még most is keresnénk

– állította lapunknak Szanyi.

Megkerestük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, ahol Hudák Andrea tűzoltó alezredes, hivatalvezető elmondta: kollégái mérlegelték a helyszínen tapasztaltakat, és az ott látottak alapján cselekedtek.

A jégen tartózkodásnak kötelező szabályai vannak, ezek azonban eltérnek attól függően, hogy folyóról vagy állóvízről van szó. Jelen esetben egy gyors sodrású folyóról, amelyet vékony, körülbelül három centiméter vastagságú jég borított. Egy ilyen vastagságú jégen életveszélyes tartózkodni. Ennek ellenére a beavatkozás során több civil személy is a folyó jegén tartózkodott, ezzel a saját, illetve további emberek életét veszélyeztették. A szolgálatparancsnok rögtön felmérte, hogy nemcsak az eltűnt gyermek keresése a feladat, hanem figyelnie kell az életveszélyesen vékony jégen tartózkodók biztonságára is.

Egy kétségbeesett ember számára egy perc is nagyon hosszú – mondja Hudák reagálva az apa utóbbi vádjaira, hozzátéve, hogy a tűzoltóeszközöket minden esetben azon a helyen szerelik össze az egységek, ahol azt használni kell. Az összeszerelés és a bevetés során elsődleges szabály a beavatkozók biztonságának garantálása, szem előtt tartása.

Egységeink az összeszerelés és beavatkozás szabályait maximálisan betartották, ezzel együtt is rövid időn belül beavatkozásra készen álltak az eszközök. A kislányt civil személyekkel közösen, dugólétra segítségével a partra emelték. Egységeink maximális erőbevetéssel és szakértelemmel hajtották végre az eltűnt kislány keresésével és kimentésével kapcsolatos feladataikat.

A hétéves gyermeket többször megpróbálták újraéleszteni a mentők, de már nem lehetett rajta segíteni.

Tifani édesanyja a pszichiátriára került

Szanyi Zsolt felesége négy hónapos terhes harmadik gyerekükkel, a vasárnap történtek után idegösszeomlást kapott. Jelenleg a miskolci kórház pszichiátriai osztályán fekszik. Legkisebb gyermekükre, Tifani hároméves öccsére a család többi tagja vigyáz addig, amíg az édesapa a papírokat intézi.

A tragédia feldolgozásában – a gyászoló családon kívül – a kislány két barátnőjének is szakszerű segítséget javasolna a pszichológus, bennük ugyanis a történtek nagy valószínűséggel posztraumás stressz szindrómát idézhettek elő.

A poszttraumás stressz nemcsak felnőtteket érinthet, hanem már a tizenkét évesnél fiatalabb gyerekeknél is diagnosztizálható. Kutatásokkal bizonyították, hogy ez abban az esetben is fellép, ha a gyerekek jelen lehettek volna egy katasztrófánál, de végül mégsem voltak ott. Például, ha egy osztály egyik része halálos buszbalesetet szenved, akkor a szindróma azoknál a gyerekeknél is kimutatható, akik végül egy betegség miatt nem tudtak elmenni a kirándulásra. A sajószentpéteri kislányok pszichológiai gondozása elengedhetetlen volna, mert a vélt vagy valós, okkal vagy ok nélküli bűntudatot mindenképpen ki kell venni a gyerekek fejéből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik