Budapest, 2012. január 20.
Erzsébet-utalványok a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Adni jó! Árpádházi Szent Erzsébet gyermekrajz-pályázatának díjátadó ünnepségén, az Országházban. Az első helyezett rajz rákerül az utalványt tartalmazó borítékokra.
MTI Fotó: Soós Lajos
Belföld

Figyelmeztették a nyugdíjasokat, vigyázzanak az Erzsébet-utalványokkal

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2016. 12. 13. 09:45

Már kézbesíti a posta a kormány ajándékát a nyugdíjasoknak, tízezer forintot kapnak, két darab ötezres címletet, amit 2017. december 31-ig használhatnak fel.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1-en arról beszélt, hogy az

utalványokat szét kell választani középen.

Mivel a két ötezres össze van illesztve —–> perforáció —-> győzelem

Kapnak Orbán-levelet is a címzettek, igaz, nem az utalványokkal, hanem külön borítékban. Igaz, egy óbudai nyugdíjas, aki már megkapta, ő 4 darab 2000, illetve 2 darab 1000 forintos címletet kapott. Ha van perforáció, azokat is szét kell választani.

(Később az államtitkár korrigált, nem 2 ötezres jár.)

A miniszterelnök november 29-én, az Idősek Tanácsának ülése után jelentette be, hogy az idén keletkező költségvetési többletből minden nyugdíjas kap tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt, a tervek szerint még karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között. A posta pluszpénzt kap a kiszállításért.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.