Belföld

Kövér László gyűlölettől sercegő hangon oktatott az Európai Parlament sajtószabályzatáról

A Mandiner munkatársa, Bakó Beáta arról szerette volna kérdezni Kövér László házelnököt, hogy milyen hatással van rá a hatalom. Másokat is kérdezett ugyanerről, nemcsak a házelnököt. Mindezt a nyilvános sajtófolyosón tette, de Kövér meglehetősen indulatosan, fojtott gyűlölettel a hangjában, elég ijesztően kioktatta, hogy még itt sem kérdezhet tőle.

Íme (a videó végén van a jelenet):

A párbeszéd így zajlott:

Mandiner: Ez a sajtófolyosó, és talán szabad kérdezni.

Kövér László: Nem, nem szabad. Azt mondom, hogy nem, az nem szabad, sehol a világon. Tessék tanulmányozni az Európai Parlamentnek a sajtószabályzatát, és ott meg tetszik látni, hogy mi a rend Európában.

Sehol nem írnak olyat, amiről Kövér beszél

Megtettük: tanulmányoztuk az EP sajtószabályzatát. E szerint sehol nem tiltják, hogy ne lehetne mikrofont dugni egy képviselő orra alá a nyilvános területeken.

Főszabály szerint, akinek szabályos sajtóengedélye van, Strasbourgban bárhol kérdezheti a politikust, ott, ahol ez nem tilos.

Az EP legfrissebb szabályzata szerint a felvételkészítés az alábbi területeken és a következő feltételek mellett engedélyezett:

  • minden sajtótájékoztatón és sajtóértekezleten
  • az üléstermekben, amennyiben az ülés elnöke arra előzetesen engedélyt adott
  • az üléstermek környékén található nyilvános területeken,
  • a képviselők irodáiban, a képviselő jelenlétében, amennyiben az érintett képviselő erre előzetesen engedélyt adott
  • az üléstermek bejáratánál lévő területeken (előcsarnokokban), a plenáris üléstermet övező területeken és az épületek közötti átjárókban

Ahol tilos felvételt készíteni:

  • valamennyi étteremben és büfében,
  • az épületek biztonsági berendezésekkel ellátott területein, különösen a Parlament épületeinek bejáratainál
  • a Parlament szervezeti egységei számára fenntartott valamennyi területen és irodában, beleértve a gépkocsiparkolókat, az adminisztratív irodákat és tereket és minden olyan területet, ahova korlátozott a belépés
  • a kereskedelmi célú területeken, beleértve az üzleteket és bankokat
  • azokon a területeken, ahol egyértelmű jelzések tiltják a felvételkészítést.

e6

Amikor e sorok írója idén tavasszal Strasbourgban volt egy újságírói tanulmányúton, döbbenten tapasztalta, hogy a nyilvános területeken bármely politikushoz oda lehetett menni kérdezni tőle. Legfeljebb időhiány miatt nem tudtak válaszolni, és felajánlották, hogy később találkozhatunk velük. Igaz, az EP-ben nincsenek olyan pártalapú, éles viták, mint nálunk, mivel az egész európai parlamenti rendszer az együttműködésre van kitalálva. Mindez az általános emberi együttélés szabályai szerint, kulturáltan zajlik.

Szemléletbeli különbség

Más kérdés, hogy az EP-ben minden eszközzel segítik a sajtó munkáját, a magyar parlamentben pedig minden eszközzel akadályozzák. Ez azért van, mert előbbi az átláthatóság, utóbbi az titkolózás jegyében működik. Sajnos Magyarországon a kormány hivatalai – tisztelet a kivételnek – nem válaszolnak a megkeresésekre, adatkérésekre, nemcsak a kényes ügyekben, hanem a normál ügymenetben sem.

Ezért a magyar újságírónak nincs más eszköz a kezében, mint ahol lehet, szembesíteni a kormánypárti politikust a viselkedésével.

Amúgy Brüsszelben és Strasbourgban az újságírókat rendkívül nagy becsben tartják, munkájukat nem akadályozzák, hanem minden eszközzel segítik. A riporterek számára elképesztően magas színvonalú technikai feltételeket biztosítanak. Többek között egy külön emelet, egy nyitott sajtórészleg, illetve ingyenes videóstáb áll rendelkezésükre. A felszerelések mindegyike díjmentesen használható. Élő, egy kamerás (stand-up) bejelentkezési lehetőséget biztosítanak a plenáris ülések ideje alatt. TV stúdió foglalható kerekasztal-beszélgetések felvételéhez vagy élő közvetítéséhez. Vagy vágószobák igényelhetők hírek és magazinműsorok szerkesztésére. Ahhoz is segítséget nyújtanak, hogy az elkészített rövid híranyagokat hogyan lehet digitalizálni és feltölteni az európai parlament (!) ftp-szerverére.

Önök el tudnak képzelni ilyen szintű médiatámogatást a magyar parlament, a kormánypárt részéről? Na, ugye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik