Belföld

Hiába szólt az anyjának, hogy nevelőapja molesztálja, a nő nem tett semmit

24.hu
24.hu

2016. 12. 05. 11:47

 

Ítéletet hirdet várhatóan a bíróság annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint molesztálta nevelt kislányát. Az ügyet a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalja. Egyebek mellett szexuális visszaéléssel vádolják, de nem csak őt állították bíróság elé.

A vádirat szerint a pár – 2012 és 2013 augusztusa között – együtt nevelte a nő házasságából, 2000-ben született gyereket. Az élettársak gyakran veszekedtek, ezek általában odáig fajultak, hogy a férfi bántalmazta a nőt, mindezt a kiskorú szeme láttára. 2013. március 16-án a nevelőapa egyedül maradt a gyerekkel, és

“először pizsamán keresztül, majd a pizsamába benyúlva a sértett nemi szervét simogatni  kezdte. A sértett nem mert tiltakozni”.

Két nappal később a gyerek elmondta az anyjának, hogy mi történt vele, de – ahogy a vádirat fogalmaz – a nő nem tett semmit annak érdekében, hogy a helyzeten változtasson. Ő lett az ügy másodrendű vádlottja.

A gyermeknek van egy nővére, aki nem élt velük, ő 2013 augusztusában értesült a molesztálásról, és feljelentést tett. A gyámhatóság nála helyezte el a testvérét.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.