Belföld

Hiába jelentettek be bürokráciacsökkentést, tovább nő az állami alkalmazottak száma

Lázár János már többször beszélt arról, hogy csökkenteni kell az állami alkalmazottak számát, többek között a versenyképesség növelése miatt. A cél szerinte az, hogy egyszerűbb és átláthatóbb legyen minden, de a Policy Agenda friss elemzése szerint a tavalyi költségvetés zárszámadása alapján az állami szféra egyenesen növekszik.

Kimutatásuk szerint jól látszik, hogy 2015-ben a központi költségvetés által foglalkoztatottak száma 560 ezer fő volt. Ez mintegy 25 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Szerkesztőségünkbe eljutatott írásukban az áll, hogy a gazdasági válság óta 315 ezer fővel nőtt a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma. Ez ugyanakkor önmagában félrevezető adat, hiszen az Orbán-kormány több területen is átalakította a fenntartói, „üzemeltetői” viszonyokat. Így a központi igazgatáshoz került az önkormányzatoktól az egészségügyi intézmények egy része, az oktatási rendszer jelentős része, az önkormányzati államigazgatási feladatok egy része. Ez nyilvánvalóan változásokat hozott a létszámadatokban is.

Policy Agenda
Policy Agenda

Megvizsgálták azt is, hogyan változtak a vezetői posztot betöltők száma. A kormányban 2010-ben a köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak között 12.584 vezető volt, és 69 milliárd forintot tett ki rendszeres személyi juttatásaik összege (ehhez még hozzá kell számítani a nem rendszeres személyi juttatásokat, de ennek adatait nem közölte a kormány).

Ugyanez a szám 2014-re már 17,7 ezer főre bővült, és a bérük összege már 104 milliárd forintot „vitt el” a közös büdzséből. 2015-benpedig tovább növekedett a vezetői állomány, 19 ezer főre, amely 110 milliárd forintba került. Nyilván ebben nincsen benne az idén bejelentett, és részben már „levezényelt” háttérintézmények átszervezése, amely elvileg csökkenti a vezetői szintek, és a kormány alkalmazottainak létszámát.

Elemzésüket azzal zárják, hogy:

azt is látni kell ugyanakkor, hogy önmagában a szervezeti racionalizálás – az esetleges párhuzamosságok megszüntetése – még nem teszi lehetővé 100 ezer állami alkalmazott „kirúgását”, mint ahogy ezt a kormány szeretné. Nagy politikai bátorság kellene egy ekkora átalakításhoz, amely egyúttal hatással lenne az állami feladatok számára is. Nem valószínű, hogy a Fidesz valójában ezt akarná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik