Belföld

Mindenre emlékszik a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrnő

Mindenre emlékszik az a rendőrnő, aki megsérült a Teréz körúti robbantásban. Az egyenruhást kihallgatták, a Magyar Idők szerint már biztosan kizárták, hogy magánéleti okokból történt volna a támadás.

Ahogy arról beszámoltunk, szeptember 24-én, nem sokkal fél 11 után történt a detonáció a Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben. Az első értesülések szerint egy üzlethelyiségben volt robbanás, a későbbi meg nem erősített információk azonban már arról szóltak, hogy bolton kívül, a kirakatnál történt a detonáció. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is.

Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a történtek után azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit. Egy fiatalembert keresnek, és tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást.

A hatóságok több felhívást is közzétettek már, miszerint szemtanúk jelentkezését várják, azt kérték mindenkitől, aki Budapest teljes közigazgatási területén térfigyelő kamerát üzemeltet, őrizzék meg a felvételeket, valamint a Belügyminisztérium létrehozott egy oldalt, amelyre a robbantásnál készült fotók, videók tölthetők fel.

A támadóról már két videót is közzétettek, utóbbit szombat este:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik