Belföld

Kiengedték az intenzívről a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrnőt is

Kiengedték az intenzív osztályról szerdán a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrnőt is. A fiatal egyenruhás állapota folyamatosan javul, ahogy kollégájáé is.

A 24.hu úgy tudja, ennek ellenére még továbbra sem tudták őt kihallgatni a történtekkel kapcsolatban.

Ahogy arról beszámoltunk, a detonációban megsérült másik járőrt már kedden levitték az intenzívről.

Ahogy arról beszámoltunk, nem sokkal fél 11 után történt a detonáció a Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben. Az első értesülések szerint egy üzlethelyiségben volt robbanás, a későbbi meg nem erősített információk azonban már arról szóltak, hogy bolton kívül, a kirakatnál történt a detonáció. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek de még terrorelhárítók is.

Papp Károly, országos rendőrfőkapitány vasárnap este azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit. Egy fiatalembert keresnek és tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást.

Az ügyészség szerda délelőtt azt közölte, továbbra is szemtanúk jelentkezését várják. Azt kérték, hogy aki felismeri magát azon a felvételen, amit a rendőrség adott ki hétfőn a robbantásról, jelentkezzen. “Kiemelten kérjük azon hölgy jelentkezését, aki a robbantás előtt pár másodperccel elsétált a rendőrjárőr mellett”- írták a felhívásban.

Olvasói sztorik