Belföld

Kizáró ok lehet a “kockásing” az iskolaigazgatók kinevezésekor

Egy szekszárdi szakképzési tagintézmény-vezetői pozíciójára egyetlen pályázó volt, aki ráadásul minden feltételnek megfelelt, a nevelőtestületi és az alkalmazotti közösség is száz százalékig támogatta. Ettől függetlenül nem nevezték ki az egyetlen jelöltet, a miniszteri indoklásban csak annyi volt, új pályázatot kell kiírni. Július elseje óta ennek a tagintézménynek nincs igazgatója és vezetősége sem, írja a Népszabadság. 

A helyzet állítólag nem egyedi.

Balatonfűzfőn sem fogadtak el egy sikeres igazgató pályázatát, Dabason egy, Győrben pedig két szakközépiskola vezetőjét is csak egy évre nevezték ki, miközben pályázatuk kiváló volt. Hasonló volt a helyzet Hatvanban és Tiszaújvárosban is.

Utóbbi polgármestere Bráz György, a Népszabadságnak elmondta

hiába támogatta a szülői szervezet, a diákönkormányzat, a nevelőtestület és az alkalmazotti közösség tagjainak többsége Pogonyi-Simon Edit pályázatát, s állt mellé ezek után az önkormányzat, mégis a jóval kisebb támogatottsággal bíró ellenfelét, Erdélyi Lajost nevezte ki a szakközépiskolákat fenntartó Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatói pozícióra is csak egyetlen pályázat volt, a jelölt itt is élvezte a tantestület támogatását, mégsem nevezték ki.

Hadházi Róbertné esetében az igazgatói pályázatok bírálói valakitől megkapták azt a fotót, ahol a pályázó kockás ingben tiltakozik az oktatási rendszer ellen. 

Hadháziné a lapnak azt mondta, szerinte szoros az összefüggés a tiltakozása és pályázatának “elmeszelése” között.

Juhász Ágnes, a Civil Közoktatási Platform ügyvivő testületének tagja szerint két oka lehet a hasonló intézkedéseknek. Az egyik, hogy valakinek fenntartják a helyet, a másik pedig, hogy valóban így “vadásszák le” a renitenseket.

A hasonló esetek ­miatt nyílt levélben fordultak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez a Tanítanék Mozgalom képviselői.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik