Belföld

Patkányméregből, csavarlazítóból, acetonból készül a pusztító drog

2010 óta az érdemi drogpolitika megszűnt, a forráskivonás mértéke mára elérte a 90 százalékot is. A kutatók szerint a kábítószer egyáltalán nem nagyvárosi probléma. Vidéken teljes tájékozatlanság közepette veszik magukhoz az emberek a kétes szereket, különösen a fiatalok. Éppen most kellene nagy energiákat fektetni az ellátórendszerbe, a megelőzésbe, az információterjesztésbe, ám ennek nyomát sem látni az állam részéről.

Egy fiatalember besétál egy budapesti vegyszerboltba. Elmegy a polcok előtt, majd levesz két doboz WD-40 csavarlazítót. Amikor meglát egy patkánymérget, felcsillan a szeme, azt is elrakja. Jó lesz az még valamire, mondja. Hazamegy, és nekiáll herbált készíteni. Kiszórja a zsályát az asztalra, befújja a csavarlazítóval, rak hozzá egy kis patkánymérget, egy kis acetont, majd az egészet megbolondítja egy kis Potpourri szobaillatosítóval, hogy elnyomja a vegyszerek szagát.

Így készül a pusztító drog, amely néhány év alatt átrendezte a hazai drogpiacot, különösen a vidéki fiatalok körében.

Új magyar vidék: herbál, kristály, pálinka

A fenti jelenet egy ismeretterjesztő videóban szerepel, amelyet egy sajtóbeszélgetés keretében vetítettek le újságíróknak. Az ELTE SZTE kutatói, a Kék Ponttal közösen kvalitatív módszerrel kérdeztek hat kábítószerhasználót, ebből készült a rövidfilm is.

A kutatás elsősorban azt célozta, hogy feltérképezzék a szerhasználat pszichikai oldalát, az élettörténetet megszervező személyiségrész károsodásait, azt, hogy „mi van a számokon túl”, mondta Pintér Judit pszichológus, kutató. A Rácz József professzor vezette kutatásból kiderült: a herbál, vagy más néven biofű, már napok, hetek alatt komoly függést, súlyos fizikai és lelki károsodást okoz.

A herbált használó egyénisége nagyon gyorsan leépül, kiüresedik. Befelé fordul, nincs kedve emberek közé menni, beszélgetni. Fellép az önundor, a paranoia, a teljes énvesztés

–  mondta a professzor.

A kutatás rávilágított arra is, hogy – más függőségekkel szemben – a herbál egyáltalán nem okoz örömérzést. Amíg egy alkoholista, egy szerencsejáték-függő, vagy egy heroinista az elején élvezi a szer hatásait, a herbál alig vagy egyáltalán nem ad örömet használójának, mondta Kassai Szilvia doktorandusz.

Amit kezdetben a szer ad, az valamilyen tompaság, nyugalomérzés. Ennek bázisán azonban teljesen kiszámíthatatlan a hatás, két cigi akár teljesen eltérhet egymástól. Van, aki csak úgy ül, és semmi nem látszik rajta. Van, aki két órára elájul. Mások rosszul lesznek és hánynak.

Amikor beveretünk, betompulunk, akkor csak a néma csönd

– fogalmazott egy huszonéves fiatal az interjúk során.

Az egyre gyakoribb szerhasználat egyre negatívabb élménnyel jár, azonban a használatot a gyorsan kialakult függőség miatt nem tudják abbahagyni. Az interjúalanyok arról számoltak be, hogy az elvonás testi és lelki tünetei nagyon súlyosak, ezek ellen szerhasználattal védekeznek.

Rácz József és Dávid Ferenc
Rácz József és Dávid Ferenc

A szegény ember marihuánája

A biofű tíz éve kezdett el terjedni Európában, Magyarországon hét-nyolc éve ismert, de csak az utóbbi két-három évben vált a legnépszerűbb dizejnárdroggá a fiatalok körében. A biofű elsősorban könnyű hozzáférhetősége, rendkívül alacsony ára és „relaxációs” hatásai miatt terjedt el tömegesen. Főként a 13-25 éves korosztály kábítószere, különösen vidéken, a stimuláló, élénkítő kristály és a pálinka mellett. A biofű a marihuánára hasonlít, de semmi sincs benne a annak hatóanyagából, a THC-ból. Szagtalan, vegyszeralapú kábítószer, amit cigarettába sodorba szívnak el.

Így változott a drogpiac

A 2010-es években zajló dizájnerdrog robbanás miatt új szerek nevét és új hatásokat kellett megtanulniuk a szakembereknek és a téma iránt érdeklődőknek. A több száz új szer Magyarországon a használat alapján két csoportra egyszerűsödött le: a penta-kristály és a biofű-herbál-műfű-szintifű csoportokra. Ezek egyike sem egy-egy szert jelent, hanem szercsoportokat: az előbbiek a khat növény hatóanyagához hasonló szintetikus anyagokat, utóbbiak pedig a marihuána fő hatóanyagához hasonló szintetikus kannabinoidokat – olvasható a kutatás sajtóanyagában.

Európában korábban a leggyakrabban használt kábítószerek a kannabisz-származékok voltak, míg napjainkra a különböző szintetikus, részben még legálisnak számító tudatmódosító szerek átvették az irányítást. A herbál teljesen átrendezte a hazai drogpiacot is. Amíg 2013-ban a lefoglalt marihuána-gyanús kábítószerekben fele-fele arányban találtak a rendőrök igazi kannabisz hatóanyagot és szintetikus kannabiszt (vegyszereket), addig 2014-re ez radikálisan eltolódott a szintetikus drogok irányába, mondta Rácz József.

Az alábbi ábra azt mutatja, hogy a világon milyen robbanásszerűen növekedett a szintetikus kannabisz-származékok által kiváltott rosszullétek, kórházi hívások száma az elmúlt 12 hónapban.

global drug survey 2016

Az olcsó biofű hatása jóval intenzívebb, mint a drágább marihuánáé, de rövidebb ideig is tart. Ezért magasabb dózisban és gyakrabban is használják, mint a sima füvet. Amíg a fővárosban egy gramm biofű 500 forintba kerül, vidéken már 300 forintért is elérhető, míg a marihuána egységára 2000-2500 forint. A súlyosan függők napi 6-10 gramm biofüvet is elszívnak, ami felmehet egészen 15 grammig. Sokuknak már fiatalon ráncos és szürke az arcbőrük, valamint rohamos súlyveszteség következik be náluk, igen rövid idő alatt.

A régióban biztosan megjelent a herbál, de a mértékéről nincsenek pontos adataik, mondta kérdésünkre válaszolva a professzor. Súlyos a helyzet Nagy-Britanniában és Írországban is, a londoni börtönökben már működik a kifejezetten a herbálosokra felállított intézmény, addiktológusok vezetésével, mondta.

Kinyírták az ellátórendszert

Kérdésünkre válaszolva Rácz József elmondta: segítséget az ellátórendszer kiépítése és célzott, másfajta terápia jelenthet. A függőkön gyógyszeres- és intenzív pszichoterápiával próbálnak segíteni. Fontos, hogy aki szermentes életet kíván élni, annak motiváltnak kell lennie. A professzor kiemelte az információ, a felvilágosítás szerepét. A fiatalok közül nagyon sokan nem tudják, mit is szívnak „biofű” elnevezés alatt.

Dávid Ferenc biopolitikai szakértő, a Kék Pont munkatársa ehhez hozzátette: 2010 óta az érdemi drogpolitika megszűnt, a forráskivonás mára elérte a 90 százalékot is. Olyannyira, hogy a mostani kutatásukat is a Norvég Alap támogatta. Szerinte a kábítószer egyáltalán nem nagyvárosi probléma. Vidéken teljes tájékozatlanság közepette veszik magukhoz az emberek a kétes szereket.

Azt is mondta, éppen most kellene nagy energiákat fektetni az ellátórendszerbe, mivel a herbál teljesen letarolta Magyarországot, különösen vidéken. A kormányzati törekvésnek azonban a szándékát sem látni. Van olyan gyermekotthon, ahol a 13-15 éves lányok mindegyike herbálozik, tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik