Több tízezer forinttal csökkenhet a Dél-pesti Centrumkórházban dolgozó védőnők fizetése az ATV értesülése szerint.
A Híradó úgy tudja, más kórházakban is csökkentik a védőnők bérét. Keresték az Országos Kórházi Főigazgatóságot és a Dél-pesti Centrumkórházat is, de nem kaptak válaszokat. Egy védőnő ugyanakkor elküldte a dokumentumot, amelyben a kórház elismeri: nincs pénz az eddigi bér kifizetésére.
2024. szeptember 1. napjától munkáltatói döntésen alapuló juttatása visszavonásra kerül, az intézet költségvetési fedezet hiányában a továbbiakban nem tudja biztosítani
– áll a bérpapíron.
A védőnő szerint az ágazatban eddig is sorra vették el korábbi pótlékaikat, így a korábban az önkormányzattól kapott bérkiegészítést, majd a cafeteriát is. Most pedig több tízezer, egyes esetekben akár 80 ezer forinttal csökkenhet a védőnők bére.
A védőnői rendszert tavaly nyáron szervezték át, a fenntartó az önkormányzatok helyett az állam lett. Bár a védőnők alapbérét növelte a kormány, a korábbi önkormányzati bérkiegészítéseket elkezdték megszüntetni a kórházak, ahogy ez most a Dél-pesti Centrumkórházban is történt.