Belföld

Farkas Flórián a kormány konferenciáján tér vissza a nyilvánosság elé

Megírtuk, hogy kiderült, Farkas Flórián miniszteri biztosnak húszévesen sikerült elvégeznie a nyolcadik osztályt.

Súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja miatt több eljárás is indult már Farkas ellen elnöksége idején. A fideszes parlamenti képviselő hosszú idő után először áll majd nyilvánosság elé, mégpedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett nemzetközi konferencián – írja a nol.hu. Ennek  apropója az lesz, hogy öt éve fogadták el az európai roma stratégiát, hazánkban pedig a társadalmi felzárkózási programot.

Nemrég az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a roma gyerekek szegregációja miatt. Lázár tavaly év végén arról beszélt, hogy hatalmas hiba az, hogy a kisebbség képviselésével eljátsszák a többségi társadalom bizalmát. Nem említette ugyan Farkas Flórián nevét, de jól beazonosítottan megfenyegette.

Aztán persze Lázár meghátrált, majd azt mondta, Farkast csak származása miatt támadják. Balog nemrég visszakért 1,6 milliárdot az Országos Roma Önkormányzattól szabálytalan pénzfelhasználásért. Így érdekes, hogy mégis Balogék konferenciáján tart majd előadást Farkas.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik