Belföld

Kutyakajának szánt élelmiszert árult évekig a falujában

Adományként kapott romlott élelmiszert árusított a falujában egy mezőtárkányi férfi – mindezt éveken át. Az ügyészség kedden közölte, vádat emeltek az ügyben ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés bűntette miatt. A kereskedőt börtönben látnák, emellett indítványozták, hogy sújtsa a bíróság pénzbüntetéssel, illetve, hogy korábbi egy évre felfüggesztett büntetését is le kelljen töltenie.

A 36 éves vádlott egy mezőtárkányi jogvédő szervezet nevében még 2012-ben arra szerződött egy állatvédő alapítvánnyal, hogy a szervezetüknek adományozott, emberi fogyasztásra már alkalmatlan termékeket – húskészítményeket, tejtermékeket, pékárut, gyümölcsöt, valamint gabona- és zöldségféléket – az állatmenhelyre szállítja. Így több magyarországi üzletlánccal is partneri viszonyba került, ennek részeként kereskedelmi egységek – jóhiszeműen – két éven keresztül biztosítottak a számára a boltokban már el nem adható, lejárt szavatosságú élelmiszereket. A férfi ezeket azonban rendszerint nem az alapítványi állatmenhelyre szállította, hanem részben a saját állataival etette meg, részben pedig eladta lakóhelyén, Mezőtárkányban a szegényebbeknek. Hogy honnan szerezte az árut, illetve, hogy azoknak lejárt a szavatossági idejük, eltitkolta a falubeliek előtt. Nem egyszer előfordult,  hogy az étel már láthatóan romlott volt, ezeket ugyan vásárlói visszavitték, de cserébe is csak lejárt termékeket kaptak.

Ha a férfit bűnösnek találják, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik – közölte a Heves Megyei Főügyészség kedden.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik