Belföld

Szijjártó a kínai féllel tárgyalt a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról

Az uniós jogszabályoknak megfelelő megoldást dolgoznak ki.

A Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Vang Hsziao-taóval, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság elnökhelyettesével.

A magyar külügy közleménye szerint a tárgyaláson megállapodtak, hogy olyan jogi megoldást dolgoznak ki, amely nyomán a beruházás tejesen megfelel az európai jogszabályoknak.

A tárca szerint a beruházás jelentősen erősíteni fogja Magyarország pozícióját abban a versenyben, amely azért folyik, hogy Közép-Európa mely országain át érjék el az áruk Nyugat-Európát. Kínától Görögországig vízi úton érkeznek a termékek, a felújított Belgrád-Budapest vasút pedig a további útvonal részét képezné. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik