Belföld

Orbán már megbukott, de Gyurcsány nélkül is “jobb lenne a közélet”

Botka László (botka lászló, mszp választmány, )
Botka László (botka lászló, mszp választmány, )
Botka László szerint a Jobbik-szavazók döntő többsége sem elkötelezett szélsőjobboldali, hanem csalódott.

Azért indul újra az MSZP választmányi elnökségéért, mert meggyőződése, van esély a 2018-as győzelemre. Aktív szerepet akar vállalni a felkészülési időszakban, amikor dönteni kell választási programról, szövetségi politikáról, az előválasztás lehetőségéről – mondja a Népszabadságnak. Újabb hosszú távú stratégiát nem kell készíteniük, az előző, több ezer oldalnyi választási programot elég frissíteni, az ma is vállalható.

Ráadásul az Orbán-kormány az elmúlt két évben nem kormányzott.

A választók ráadásul nem is olvasgatnak pártprogramokat, az a fontos, milyen témákkal tudják őket megszólítani.

Ha Orbánon múlik, akkor 2018-ban a migrációs válságról fog szólni minden.

Az emberekkel addigra meg kell értetni: Orbán csak azért ijesztget ezzel, hogy elterelje a figyelmet a gazdaság egyre rosszabb állapotáról, az egyre több szegényről, miközben ők “szétrabolják az országot”.

Az MSZP bármikor ki tud állítani egy hitelesebb, kormányzóképesebb csapatot, mint a Fideszé, de nyitni szeretnének, mert a baloldalon nem egymást kell legyőzni. Ehhez képest azért keményen kiosztja Gyurcsány Ferencet. Szerinte nincs olyan szocialista, aki azt gondolná, hogy egy önmagába záródó pártnak van győzelmi esélye, de a politikai zsarolásnak sem dőlnek be.

 

Mind Orbán, mind Gyurcsány nélkül jobb lenne a közélet.

Az ő célja, hogy a sok Fidesz-rendszerrel elégedetlen civilt, megbántott szakembert is megszólítsák, nemcsak az országos politika csúcsán, hanem a választókörzetekben is. Ezen kell múlnia a jelöltek kiválasztásának.

106 emberen múlik

Ebben a választási rendszerben, aki le akarja váltani az Orbán-kormányt, annak minden körzetben egy jelöltet kell találnia.

A 2014-es választási szövetséggel ellentétben az előválasztáson a körzet adottságainak megfelelő legjobb jelöltet kell kiválasztani egy olyan körből, amelyhez nem csak politikai pártok tartoznak, hanem mindenki, aki egy élhető országot akar Orbán után. (Korábban hasonlót javasolt Karácsony Gergely – a szerk.)

Ha országosan befagytak az erőviszonyok, akkor a megújulás csak alulról jöhet.

Az MSZP a ’14-es három veresége után négy jelentősebb időközi választásból hármat megnyert (Újpestben, Veszprémben, Salgótarjánban). Botka mindenhol azt látta, az emberek döntő többsége le akarta váltani az Orbán-kormányt, azt kereste, a jelöltek közül kire kell szavaznia, hogy ezt megtegye.

Ez számomra azt jelenti, hogy ez a kormány már megbukott.

Meg azt is, hogy a választókerületi jelöltek mennyire fontosak. Csapat kell. Ha megvan, akkor annak lehet egy vezére. Elismeri, egy-egy időközi eredményéből nem lehet következtetést levonni, de ha négy jelentőset elveszít a kormánypárt, és hármat ugyanaz a politikai oldal nyer, annak van egy erőteljes politikai üzenete.

A közvélemény-kutatóknál hiába vezet toronymagasan a Fidesz, a gyakorlat nem ezt mutatja.

Botka László szerint a Jobbik-szavazók döntő többsége sem elkötelezett szélsőjobboldali, csak csalódott. A legtöbb választó nem ideológiai elkötelezettségből, hanem a saját és az ország jövőjéről szavaz. Az újabb pártoknak nincsenek is elkötelezett hívei. Bár szerinte a kormányfő már megbukott, úgy látja a kvótanépszavazás Orbán hatalmának biztosításáról szól.

Hogy ne arról szóljon a közélet, hogy az unióban a legrosszabb gazdasági mutatókat produkálta tavaly a magyar gazdaság, hogy a szegénység soha nem látott mértéket öltött. Ne arról, hogy a nemzeti bank elnöke rabolja ki a bankot. (…) Minél nagyobb a szegénység és a kiszolgáltatottság, annál jobban hat ez a politika, mert lehet fenyegetni a társadalmat, hogy jön valaki, aki azt a pici kenyeret is elveszi.

A menekültkérdésnél nagyobb probléma, hogy 600 ezer magyar elhagyta az országot. Elsősorban a megélhetés miatt, de szerinte elegük lett a gyűlölködésből is. Az Orbán-kormány leváltása után élhetőbbé válna az ország, ha a fiatalok az látnák, nem a szembenállás a fő szempont, és tudásuk többet számít az érvényesülésnél, a világnézetüknél. A mostani hangulatban azok a kezdeményezések lehetnek sikeresek, amelyekben az emberek személyesen érzik érintve magukat.

Orbán átlépett egy határt, és az emberek közül egyre többen érzik úgy, hogy durván beavatkozhat bármikor, bármibe a kormány.

A korrupciós ügyekbe már belefásultak az emberek. A szocialista kormányokat politikusok 40-50 milliós ostoba mutyijaival meg lehetett buktatni.

Most naponta jönnek a hírek tíz- és százmilliárd forintos ügyekről.

Orbánék már nem álcázzák, hogy a rendszer a korrupcióra épül. Inkább azt próbálják elhitetni, hogy mindenki ilyen. Azt sem titkolják, hogy eredeti tőkefelhalmozásnak gondolják a lopást.

Botka László azt nem árulja el, vállalná-e a miniszterelnök-jelöltséget, csak annyit mond, azért dolgozik, hogy egy év múlva legyen a kérdésnek súlya.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik