Szijjártó Péter és Szergej Lavrov találkozója
Belföld

Az Orbán-kormány nem Moszkva falova, de nemet mond a „szankciók sunyi” meghosszabbítására

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 05. 27. 08:38

Szijjártó külügyminiszter mondta.

A Demokratikus Koalíció közölte az orosz külügyminiszter budapesti látogatásakor, hogy az Orbán-kormány Oroszország falova az EU-ban, azt a magyar kormányfő “Vlagyimir Putyin hóna alól támadja”.  A külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában ugyanakkor azt mondta: ez a hivatalos éves konzultáció volt, amelyen persze szóba kerültek regionális kérdések, mert az ukrajnai konfliktus miatt az orosz-európai kapcsolatok mélyponton vannak.

Szerinte nemcsak magyar, hanem európai értékeket is képviselnek, amikor úgy vélik, hasznos lenne rendezni a viszonyt, hiszen az orosz nyersanyag és az EU technológiai tudása együtt jól működne.

Ennek persze vannak politikai előfeltételei.

A szankciók eddig 4,5 milliárd dollárnyi exportkiesést okoztak csak Oroszország irányába. Globálisan ez jóval nagyobb tétel. A magyar-orosz kereskedelmi forgalom tavaly 47 százalékkal csökkent – tette hozzá.

Ezt a tendenciát kell megállítani, és megfordítani. Ezt gazdasági együttműködésekkel és Oroszországban magyar vállalati beruházások indításával lehet megtenni. (…) Egy biztos, hogy az orosz szankciók sunyi, fű alatti meghosszabbítását nem fogjuk támogatni, mert szerintünk igenis legyen vita, politikai párbeszéd az ügyben.  (…)

Kikérjük magunknak, hogy az európai egység megtörőjének állítanak be csak azért, mert pragmatikus együttműködésre törekszünk.

 

(Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország szakértő korábban ugyanakkor a műsorban azt mondta, Lavrov látogatása gesztus volt, Moszkva politikai, gazdasági súlya feletti figyelemben részesíti Magyarországot és “nyilván honorálni akarta a magyar kormány megnyilatkozásait”, amelyeket főleg a magyar külügyminiszter szokott megfogalmazni.)

Szijjártó Péter azt már az ATV késő esti híradójában mondta, hogy Magyarország mindig tartja magát a közös európai döntésekhez, azt a megközelítést a leghatározottabban elutasítják, hogy bárkinek a trójai falovaként emlegessék a magyarokat.

Elutasítjuk, hogy bárkinek a trójai falovaként emlegessék a magyarokat.

Szerinte ezen az számon lehetne kérni a francia külügyminisztert is, aki nemrég Párizsba hívta Putyin elnököt.

De milyen minősítést kaphatna Görögország, ahová pénteken készül az orosz elnök, vagy Olaszország, ahol az olasz elnökkel találkozott?

Szijjártó Péter szerint a magyar beruházásokat egy sebességi fokozattal magasabbra kell kapcsolni, hogy újra növekvő pályára tudjanak állni a magyar-orosz kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok.

http://www.atv.hu/belfold/20160526-szijjarto-peter-atv-hirado

 

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Brüsszel, 2013. március 14.
Martin Schulz, az Európai Parlament német elnöke (b) és Angela Merkel német kancellár beszélget az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozójának első napján Brüsszelben 2013. március 14-én. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.