Belföld

A száj Orbáné, de a hang Vlagyimir Putyiné

A DK szerint az Orbán-kormány Oroszország falova az EU-ban.

A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke Szergej Lavrov orosz külügyminiszter budapesti látogatása, tárgyalása kapcsán úgy vélte, biztosan szóba kerülnek az ukrajnai háború óta Oroszországot sújtó EU-s szankciók is, hiszen ez Moszkva első számú érdeke.

Oroszországnak ma már tankok sem kellenek ahhoz, hogy az érdekeiket Európában érvényesíthessék, elég nekik az az Orbán Viktor, aki a Krím annektálása után is fenntartja az orosz elnökkel kötött EU-ellenes szövetségét. Az a magyar miniszterelnök, aki minden sikertelensége okát kitalált háttérhatalmakban látja, egy pillanatig sem a háttérben, hanem nyíltan, mosolygós budapesti sajtótájékoztatókon képviseli egy idegen ország érdekeit.

Molnár Csaba szerint Oroszország politikailag bevette Magyarországot és mára Putyin egyetlen trójai falovaként működik az EU-ban:

Orbán még a menekültügyet is az EU tudatos bomlasztására használja fel az uszító állami propagandától az Európa-ellenes népszavazásig.

A DK szerint azzal, hogy a magyar kormányfő “Vlagyimir Putyin hóna alól támadja” az EU-t, nem magyar, hanem orosz érdekeket szolgál. A 20. századi magyar történelem ismeretében nem lehet kérdés, hogy Magyarországnak az EU-ban van a helye, még akkor is, “ha Orbán Viktor főnökének ez nem áll érdekében” – írta az ügyvezető alelnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik