Belföld

“Anyázásért” verte halálra élettársát egy nő – 14 évet kapott

24.hu
24.hu

2016. 05. 25. 15:18

"Szükségtelen brutalitással és rendkívüli embertelenséggel" követte el a bűncselekményt.

Emberölésben bűnösnek talált a Tatabányai Törvényszék szerdán egy nőt, aki a vád szerint “szükségtelen brutalitással és rendkívüli embertelenséggel” halálra verte élettársát. Tizennégy év börtönnel sújtották, ám az ítélet nem jogerős, a vádlott és a védő ugyanis enyhítésért fellebbezett, az ügyész pedig gondolkodási időt kért.

Az ítélet szerint az asszony 1995. óta élt élettársi kapcsolatban későbbi áldozatával, akivel 2010-től egy telken lakott szívességi használóként. Mindketten ittak, a férfi alkalmi munkát végzett, a nő pedig “kukázásból” szerzett pénzt, illetve kapott segélyt is. Tavaly márciusában részegen összevesztek, a férfi szidni kezdte párját és családját, és azt mondta neki, hogy a “kurva anyád”.

Az ittas állapotban lévő  asszony emiatt dühös lett és a tűzhely mellől felkapta a hamuzásra használt csaknem 90 centiméter hosszú és 1,5 centimézer átmérőjű vékony vasrudat, amellyel test szerte ütlegelni kezdte élettársát, beleértve a fejét is. Az áldozat koponyáját csaknem 16 erőbehatás érte, a nő az orrát is eltörte. Megütötte mindkét szemét, az alsó ajkát, jobb mellkasfelét és bal oldali hastájékát is legalább háromszor. Ezeken túl jobb oldalának mellkasi és baloldalának hasfali részére is legalább 5-ször lesújtott – vagy megrúgta, vagy ököllel verte. A férfi földre került, nyöszörgött és a fejét fájlalta. A nő próbálta feltenni az ágyra, de nem tudta, így ott hagyta és lefeküdt aludni.  Reggelre élettársa meghalt. A nő a telekhez közeli gyárhoz ment és szólt a biztonsági őröknek.

Az áldozat halála az agyi agytörzsi zúzódás következményes keringés és légzésbénulás miatt állt be.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.