Belföld

Ismét elítélték Repülős Gizit

Jogerősen 30 napi elzárásra ítélte K. Sándorné B. Gizellát lopás vétségének kísérlete miatt a Székesfehérvári Járásbíróság csütörtökön.

A Székesfehérvári Törvényszéknek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a büntetésbe beszámítják azt az időt, amelyet a vádlott március 30-ától őrizetben, majd április 1-jétől előzetes letartóztatásban töltött. Az ítélet jogerős.

A bíróság megállapította, hogy a sokszorosan büntetett előéletű vádlott március 30-án azért ment be egy velencei családi ház udvarára a csukott, de nem zárt kertkapun keresztül, hogy lopjon.

Megpróbálta kinyitni a teraszon lévő nyílászárókat, de nem tudta, így anélkül távozott, hogy bármit is eltulajdonított volna.

Egy járókelő megfigyelte, hogy mit tesz a vádlott, és értesítette a rendőrséget. Az idős nőt még aznap őrizetbe vették.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el.

Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik