Belföld

Bevásárolt, majd ugyanabban a szettben kirabolta a szomszédos trafikot – Elkapták

Nem gondolta ezt kellően át.

“A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya nyomozást folytat K. Gábor 34 éves egyeki lakossal szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” – olvasható a rendőrség hétfői közleményében. Azt írják, a támadónak januárban két késes akciója is volt Pesterzsébeten.

pesterzsébeto trafikrabló
Fotó: police.hu

A rendőröknek múlt szerdán sikerült azonosítani és elfogni. Egyeken csaptak le rá, azóta pedig – egész pontosan két napja – pedig már előzetesét tölti.

A 24.hu úgy tudja, ő az a rabló, akit múlt héten még felvétel alapján kerestek az egyenruhások. A rendőrségi felhívás azóta eltűnt. A videón a rablás is látható volt illetve, hogy a férfi pontosan ugyanabban a szettben -beleértve egy igencsak feltűnő zöld kabátot – vásárol egy boltban, mint amiben pénzszerző portyára indult. Információink szerint előbb járt az üzletben, mint a trafikban. A dolog pikantériája, hogy a kettő közvetlenül egymás mellett van, pontosabban utóbbi a bolt oldalában található.

Úgy tudjuk, az élelmiszerbolt biztonsági őre jött rá, hogy a férfi járt náluk.

Íme a “munkaruha”:

pesterzsébeto trafikrabló2
Fotó: police.hu

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik