Belföld

Filmbeillő jelenet a szlovén-magyar határon, Olaszországban körözött autóval emberkedett a román férfi

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 02. 02. 14:18

Olaszországban körözött terepjáróval, a szlovén rendőrök jelzését figyelmen kívül hagyva hajtott át nagy sebességgel Magyarországra Rédicsnél egy román férfi, akit nem sokkal később elfogtak a magyar rendőrök – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján. A nagy értékű autót és utasát hétfő délelőtt, a szlovén-magyar határon akarták ellenőrizni a szlovén rendőrök. A sofőr a járművel egy pillanatra megállt, majd nagy sebességgel áthajtott Magyarországra.

A zalai autópálya-rendőrök negyedórával később az M70-es autóúton, Letenye közelében állították meg a terepjárót. Kiderült, hogy a 38 éves román férfi nem az autó tulajdonosa, a kocsi körözését és lefoglalását pedig aznap rendelték el az olasz hatóságok.

Sznopek Veronika, a zalai rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére az esettel kapcsolatban elmondta: a rendőrök lefoglalták a nagy értékű autót, a sofőrt pedig kihallgatták, de mivel a férfi ellen nem volt érvényben körözés, szabadon távozhatott.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a magasba dobják az olasz Marco Rossi vezetõedzõt az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés végén a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.