Belföld

Tarlós szerint az utasok nem fogják megérezni az agglomerációs közelekdés átalakítását

Az agglomerációs tömegközlekedés költségeit vállalja az állam, és bármilyen lassú is lesz az átalakítás folyamata, ebből az utazóközönség semmit nem fog megérezni – jelentette ki a főpolgármester csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Tarlós István szerint a lebonyolítás legapróbb technikai részleteinek befejezéséig a főváros változatlan formában ellátja a szolgáltatást. Az agglomerációs tömegközlekedés kérdésében kezdettől fogva finanszírozási és nem szolgáltatási problémáról beszélünk – mondta. Hozzátette, hogy a tárgyalásokon elsőként azt vetette fel, hogy az állam biztosítsa az agglomerációs közlekedés fedezetét, de Orbán Viktor miniszterelnök a decemberi elvi megegyezéskor az átvétel mellett döntött.

Tarlós István kitért arra is, hogy a kérdésben a főváros tud az állammal egyezkedni. A jelenlegi egyeztetési hangulat nem ilyen, de – mint mondta – kivethetik a jövőben bevezetendő dugódíjat az összes Volán-buszra, felszámíthatnak pénzt a buszfordulókért, továbbá megfontolhatják a “behajtási díj kivetését akár a MÁV-ra is”. Szerencsére nem ebbe az irányba halad a dolog, de a fővárosnak is vannak adui, mondta.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán támogatta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatot. A főpolgármester ezzel kapcsolatban azt mondta: a javaslat figyelembe veszi a Budapest 2030 elnevezésű hosszú távú fejlesztési koncepciót, a Budapest 2020 elnevezésű integrált településfejlesztési stratégiát, valamint Budapest valamennyi tematikus fejlesztési programpontját. Budapest településszerkezete messzemenőkig alkalmas az olimpiai játékok megrendezésére – tette hozzá Tarlós István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik