Belföld

Internetes csalók buktak le, több mint 80 embert vertek át

24.hu
24.hu

2015. 11. 26. 09:56

Egy egri házaspár 31, míg egy győri nő 55 embert húzott le.

Két ügyben is vádat emelt az ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt: egy egri házaspár 31, míg egy győri nő 55 embert csapott be. Előbbi páros 780 ezer forintot, míg utóbbi vádlott 2,6 milliót vágott zsebre.

Az egyik ügy vádlottjai, egy egri házaspár 2014 júliusa 2015 májusa között különböző internetes oldalakon más-más felhasználónevek alatt adott fel hirdetéseket, általában mobiltelefonokat, számítógép-alkatrészeket, játékkonzolokat kínáltak eladásra vagy éppen cserére. A jelentkezőkkel azt beszélték meg, azután postázzák az árut, hogy utaltak illetve, ha elküldték a cseretárgyat. Volt, aki hatezer, míg más 56 ezer forintot fizetett ki, hiába.

A másik ügy vádlottja -egy fiatal győri nő – 2013 májusa és 2015 februárja között öt gyermekét nevelte, munkahelye, jövedelme nem volt. Internetes hirdetési és közösségi oldalakon a legkülönbözőbb dolgokat árulta: babatápszert, babakocsit, gyerekbútort, játékot, fesztiváljegyet, kerti bútort. A hirdetésekre az ország számos megyéjéből – Baranyából, Somogyból, Fejérből, Veszprémből, Bács-Kiskunból, Pestről, Nógrádból, Borsodból és Komárom-Esztergom megyéből – jelentkeztek. A módszer ugyanaz volt: elutaltatta a pénzt, de ő nem küldött semmit. Akadt, akinek 300 ezer forintja bánta. Miután egy csomag sem érkezett meg, a nő hazugságokkal hitegette vevőit, majd akik reklamáltak, letiltatta az oldaláról.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezõjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.