Belföld

Gyilkosság a pszichiátrián: kódolva van a rendszerben

Radiátorhoz kötözött beteg, szétázó mennyezet, szennyvíz a padlón, zsúfolt kórtermek és néha egy olyan baleset, amikor az egyik beteg megöli a másikat. Borzalmas körülmények között tartjuk a pszichiátriai betegeket. Pedig a számuk csak nőni fog.

Majdnem pontosan nyolc éve, egy szombat reggelen egy baranyai gondozóintézetben egy 44 éves nő holtestét találták meg az ápolók. A beteg „kényszeres járó” volt, éjjel nem hagyta aludni társait és az ápolónő egy pelenkával és egy pólóval odakötötte az ágy melletti korláthoz. A nő éjjel szabadulni próbálhatott, fel akart állni, de elesett. A kötésből nem tudott szabadulni, segítséget sem tudott kérni. Reggelre megfulladt. Súlyosan szellemi fogyatékos volt.

Ahogy arról beszámoltunk, nemrég a felismerhetetlenségig ütötte és megölte betegtársát az egyik ápolt a Merényi kórház pszichiátriai osztályán. Az ápolt az ágyrácsot tépte fel, ezzel esett neki a másik férfinak. Ő nem volt kikötve.

Kódolva van a hiba

Molnár Károly a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke azt mondja, minden kollégája szerencsés, aki úgy zárhat egy hetet, hogy nem történik ilyen „baleset” az osztályán. Mert Molnár doktor már a beszélgetésünk elején megemlíti, örül neki, hogy nem gyilkosságként, hanem balesetként hivatkozom a Merényiben történtekre. Azt is hozzáteszi persze, hogy a megfelelő kezelés kiválasztása nagyrészt megelőzi az ilyen szörnyű tragédiákat, de az ember- és pénzhiányban kódolva van a hiba.

Csak a szerencsén múlik

Több intézmény ápolójával is beszéltünk, akik kivétel nélkül arra panaszkodtak, hogy olyan mennyiségű beteg van rájuk bízva, hogy egyszerűen fizikai képtelenség mindenkire figyelni. Egy Budapesthez közeli város, pszichiátriai betegeknek fenntartott otthonában dolgozó ápoló arról beszélt a 24.hu-nak, hogy 38 ember felügyeletét és ellátását kell megoldania egyedül.

Ez lehetetlen. Ha az egyik demens beteg elindul, akkor, amíg őt próbálom visszaterelni, addig egy delíriumban szenvedő páciens simán megverheti a szomszédját, anélkül, hogy esélyem lenne odaérni.

Az ápoló lassan 20 éve dolgozik pszichiátriai osztályon. Azt mondja, volt olyan esete, amikor csak a szerencsén múlt, hogy egy beteg nem vágta fejbe egy infúziós állvánnyal.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Ha nem látom meg véletlenül az állvány árnyékát és fejbe vág, biztosan ott maradok. Nem akart rosszat persze, nem megölni akart, csak látott valamit és meg akart tőle menteni. Még haragudni sem tudsz rá.

Egy másik, szintén vidéki osztályon azt meséli a nővér, hogy mindamellett, hogy ketten vannak egy műszakban, ha beteg érkezik, mind a kettőjüknek ott kell lennie, amíg felveszik őt az osztályra.

Addig a többiek felügyelet nélkül maradnak. Nem tudsz mit csinálni. Kevés ember van.

Az emberhiány mellett persze az állapotok is kritikusak.

Az ombudsman már szólt

Idén februárban az ombudsman munkatársai bejelentés nélküli ellenőrzést tartottak az ESzSzK Pszichiátriai és Addiktológiai Centrumában, a Merényi Gusztáv Kórház telephelyén. Amit ott találtak, azt egy 34 oldalas jelentésben írták le.

A zárt részleg mennyezetén ázásnyomok és penész látszott, a személyzet egyik tagja pedig arról számolt be, hogy a plafon nagyobb esőzésekkor beázik a rosszul szigetelt tető miatt. Ilyenkor vödrökkel és lepedőkkel próbálkoznak, a víz azonban a földszintig szivárog.

Amikor a hivatal munkatársai ott voltak, akkor éppen az egyik wc is el volt dugulva, ezért a folyosón állt a szennyvíz, amit a kórtermek ajtajában törölközőkkel próbáltak megállítani.

Bent sem volt jobb a helyzet. A jelentés szerint a kórtermek nagyon túlzsúfoltak voltak, egy nyolcágyas teremben az egy főre jutó férőhely 4,4 négyzetméter, a bútorok által elfoglalt hellyel együtt. Emiatt az öltözőszekrényeket sem lehetett kinyitni, mert az ágyakat teljesen rájuk tolták.

Zárják be

Akkor az ombudsman egyszerűen azt javasolta, hogy zárják be a Merényit. A kórház szinte azonnal reagált. Azt mondták, a pszichiátriai osztály működését érintő szervezési, szabályozási intézkedések a lehető legrövidebb időn belül megvalósíthatók. De pénzük az nincs. És az infrastrukturális hiányosságok elhárítása csak akkor lehetséges, ha pénzt ad a kormány.

Az ombudsmani jelentés a létszámot is kifogásolta. Erre is csak azt tudta mondani a Merényi, hogy amíg nincs pénz, és amíg az orvosok elmenekülnek a magyar egészségügyből, addig nincs esély több ápolóra.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

A régebbieknél egy mozdulat lekapni azt a vasat

A fővároshoz közeli város pszichiátriai betegek otthonában dolgozó ápoló azt mondja, látva a Merényiben történt tragédiáról a híreket, neki nagyon gyanús, hogy régi lehetett az ágy, aminek az ágyrácsával megölte az egyik beteg a másikat.

Ilyen nálunk azért nem lehet, mert elég bonyolult leszerelni az ágyrácsot. A mi ágyaink csak 20 évesek. A régebbieknél egy mozdulat lekapni azt a vasat és azzal elég egy ütés is, hogy ottmaradj.

Egy másik ápoló azt is hozzáteszi, az emberhiányhoz az is hozzájárul, hogy évekkel ezelőtt megszüntették a veszélyességi pótlékot.

Miért jönne hozzánk dolgozni egy nővér, amikor egy belgyógyászaton tizedannyi atrocitás éri, mint itt. Ráadásul a pénz ugyanannyira kevés.

Nem lesznek kevesebben

Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke azt mondja, egy dolgot tudnak tenni: állandóan döngetik a döntéshozók és a finanszírozók ajtaját azzal, hogy pénz kell a rendszerbe. És nem csak a mostani állapotok miatt. A WHO jelentése szerint a pszichiátriai betegségek száma növekedni fog a közeljövőben. Az előrejelzések szerint például a depresszió 2020-ra a második helyre lép elő a betegségek előfordulási listáján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik