Belföld

Deutsch Tamás fejéből kinőtt egy Dávid-csillag

Deutsch-Tamas(960x640).jpg (Array)
Deutsch-Tamas(960x640).jpg (Array)

Egészen furcsa képet posztolt magáról az EP-képviselő Berlinből.

A Fidesz internetes megmondóembere és konzultációs miniszterelnöki biztosa az zsidó sportolóknak szervezett Európai Maccabi Játékokról küldött tweetet, amelyen jól látszik, ahogyan a rendezvény logója csákószerűen helyezkedik el a politikus feje felett.

Fotó: Twitter 

Úgy tűnik a vallási jelképek meglepően gyakran alakulnak ki Deutsch Tamás dús hajkoronája körül, hiszen még tavaly Neményi Márton kollégánknak sikerült glóriát fényképezni a politikus feje fölé.


Fotó: Neményi Márton

Az Európai Maccabi Játékokat egyébként pont most este nyitották meg. Az esemény fővédnöke, Joachim Gauck német államfő. A berlini olimpiai stadion parkjában fekvő Waldbühne szabadtéri színpadon több mint tízezer ember jelenlétében tartott megnyitó ünnepségen Gauck felidézte, hogy a náci diktatúra idején, 1936-ban tartott berlini olimpián nem vehettek részt német zsidó sportolók, és fontos jelképnek nevezte, hogy az EMG-nek Németországban először éppen az a létesítmény ad otthont, amely az 1936-os olimpiára épült.

Az európai zsidó olimpiának is nevezett EMG-n augusztus 4-ig 38 országból több mint 2300 zsidó sportoló méri össze tudását a bridzs kártyajátéktól a sakkon, a futsalon keresztül a vízilabdáig 19 sportágban. A magyar csapat a legnépesebbek között van, 57 fős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik